Szülinapom óta nem történt semmi izgalmas, de azért a hétvégi Glamour-napokat már meg kell említenem. :) Adrival már több héttel előtte megvettük a Glamourt, unalmas perceinkben kivagdostuk a kuponokat, és elterveztük, hogy pénteken együtt elmegyünk az Árkádba. Nézegetni, vásárolgatni…igazi csajos program, a pasik ne is próbálják megérteni, hogy mi benne a jó. :P Pont jól jött, hogy -20%-os kuponokkal a kezemben mászkálhattam, mert úgyis akartam új téli cuccokat venni. Szerencsére most nem feleslegesen töltöttük az egész délutánt árkádciculással… :)

Szombaton kirándultunk egyet a Bakonyba, anyumékkal meg Lizával. Eredetileg az Ördög-árok volt a cél, de nem igazán jött össze. :P Már a túra elején rossz felé indultunk, így majdnem elmentünk Csesznekig, feleslegesen. Nah jó, azért nem feleslegesen, mert igen szép volt az őszi erdő, meg jólesett gyalogolni. :) Végül megtaláltuk, hogy merre kellett volna menni, de mire az első nagyobb sziklához értünk, már mindenki úgy elfáradt, hogy inkább visszafordultunk. Szóval az Ördög-árkot magát nem láttuk, igaz elvileg ott voltunk, de nem ott, ahol én már voltam egyszer régebben. Éljenek a turistajelzések…!

Pont jókor jártunk a Bakonyban, mert a suliban épp természetfotó-pályázatot hirdetnek. Jövő hétig lehet nevezni, max 3 képpel. Tavaly kihagytam, mert nem voltak ilyen témájú fotóim, de idén tuti, hogy adok le képeket! ;)