Szupi volt a hétvége. Szeretlek. <3
Jobb később, mint soha. Kezdjük az elején. ;) Az EU tavaly novemberben rendezte meg – első alkalommal – a Juvenes Translatores nevű fordítási versenyt a 27 tagállam 17 éves diákjai között. Magyarországról 67 versenyző volt, a nyertes pedig én lettem. Csak így szerényen, oh yea. ^^ Kissé meglepett a hír, aztán egyből sokkoltak azzal, hogy [...]
Igenigen! ^^ Megvan végre az új fényképezőm, pontosan 4 hét várakozás után hétfőn megérkezett. Itt várt a csomag suli után az asztalomon. Legjobb meglepi. :) Az első fényképező amit én kaptam és csakiscsakis az enyiiim. ;) Nagyon tetszik, szép, kicsi, és persze jó képeket csinál: nekemvaló. Első jobbfajta képem vele:
Imádok fotózni. Aki ismer, tudja. :) Aztán hogy van-e hozzá valamiféle tehetségem, az már kétséges, de kit érdekel ha élvezem. Épp ezért imádom a flickrt, mániákusan sokszor nézegetek az oldalon, tudom, tudom. :D De megéri. Pár hónapja megismertem egy amerikai pasit, Drewt, akiről idővel kiderült, hogy – sok a pénze és nem sajnálja másokra költeni [...]
Végre egy igényes hely, ahol jó a hangulat, a zene, és még el is lehet férni. Nemrég nyílt, és bár szombaton voltam először, de 100% hogy a jó öreg Lapost egy ideig nagy ívben el fogom kerülni… :) Nem hiányoznak a heringpartyk, ahol még akkoris belémjönnek, agyontaposnak, ha szimplán egy helyben állok, nemhogy táncolni [...]
Óóó. Tényleg vége. Óóó. Mára talán sikerült egy kicsit visszatérnem a valóságba és felfogni hogy ennyi volt a nyár. Egyértelműen ez volt az eddigi legjobb nyaram, mert azokkal tölthettem akik a legfontosabbak, és 2x is nyaraltam egy szupit a Balatonon. Nem panaszkodhatok. Jövőre mégjobbakat! :) Szeptember… Első nap a suliban. Elég fura ‘naaagy, tapasztalt’ [...]
Hát ennek is vége. :( Vasárnap megjöttünk Siófokról, iggenjó volt! :) Eleinte szar időnk volt sajna, de sebaj, utána jött az igazi nyári meleg. Első nap pl kimentünk a strandra, hát nem elment a nap amint beletettük a lábunkat a vízbe (ami egyébként hihihideg volt)?! Aztán majdnem megfagytunk a parton is, jöttek a felhők, [...]
Ez lenne az első postom. Húúú. Sokat filóztam rajta hogy hogy is kéne kezdeni, végül semmi értelmes szöveg nem jutott az eszembe…az eredményt meg láthatod. :) Leginkább barátom, Ákos unszolására kezdtem bele a blogírásba (haha :P), nameg azért magam miatt is mert mindigis szerettem írkálni. Most majd talán sikerül kitartanom és megdöntöm az 1-2 hónapos [...]