Stay wonderful » Pest

Séta itt, séta ott

Ann — Fri, 22 Apr 2011 22:56:38 +0000

Ma nyári meleg volt, aminek örömére Danival sétáltunk egy hatalmasat a városban. Szabadság tér, szökőkút, játszótér, Lánchíd, Andrássy. Rengeteg ember volt az utcákon, de most valahogy egyáltalán nem volt zavaró a tömeg. Úgy éreztük magunkat, mintha épp egy idegen városban lennénk felderítőtúrán, egy külföldi nyaraláson. Pedig, ez csak Budapest.

Budapest. A város, amit minden (ilyen) nappal egyre jobban szeretek. :)

[ p.s.: ma vettem magamnak egy könyvet! ^^ Angol nyelvű, The Brightest Star in the Sky. Remélem jó lesz. :) ]

Eseménydús nap #2

Ann — Thu, 21 Apr 2011 22:59:44 +0000

Négy óra alvás nem elég.
A tipográfia érdekes, de négy óra alvás után elég unalmas tud lenni.
A PizzaKing-es pizza csak akkor nagyon finom, ha az éttermükben eszed, nem pedig rendeled.
Még ha azt is hiszed, hogy már megint lemaradtál az illusztrációkészítés óra legelejéről (ergo a legfontosabb információkról, amik nélkül nem tudsz dolgozni), mert már megint sikeresen elkéstél, egy próbát mindenképpen megér, hogy mégis belépj az ajtón – mert ugye előfordulhat, hogy az óra is tíz perc késéssel indul.
Van olyan óra, amit megéri kihagyni, és helyette inkább vele, és velük a suli előtt sütkérezni a napon.
Van olyan óra, amire megéri bemenni, csak azért, hogy láthasd, ahogy ő melletted ülve figyel és szorgosan jegyzetel, miközben vágyakozva néz rád, és a pad alatt szorítja a kezedet.
A meggyőzőképesség igencsak fontos dolog. Lehet, hogy valakinek éppen nincs kedve, és megint jön a kifogásokkal, de ha kellően szépen kérleled, mégis csak belemegy, és a végén még sütit is eszik veled. Sőt, gazdagodik egy új profilképpel. Meg egy „végre jó” közös képpel…
A csokis-málnás pite nem olyan finom, mint az epres-banános, de azért még így is rettentően gusztán néz ki, és isteni az íze.
Négy óra alvás után nem mindenki fotogén…
Hazaérni és végre pihenni egy kicsit – jó dolog.
Hajat mosni és zuhanyozni egyet – felfrissítő érzés.
Fényfestéssel szórakozni – mókás.
Utolsó pillanatban elkezdeni készülődni, nulla kedvvel elindulni szórakozni – kockázatos.
Hulla fáradtan egy egészen jót bulizni, táncolni, énekelni – talán nem is olyan lehetetlen.
;)

Eseménydús nap

Ann — Wed, 20 Apr 2011 22:59:35 +0000

Kevés alvás, mellette ébredés. Reggeli, rohanás, búcsúzás. Jelnyelv óra, jelnyelv próba, dalszöveg, kézmozdulatok, nevetés. Metrózás, otthon, ebéd, szusszanás. Készülődés, napifelső keresés, indulás. Keleti pályaudvar, Dani, megérkezés. Troli, haza. Séta, Spar, olcsóMilka. Keleti, találkozás. Várakozás. Elkésés, lekésés. Aréna, mozi, Ismeretlen férfi, tortilla chips, etetés. Tetszik jobbra, nem tetszik balra. Tesco, borok, Sangria. Metró, Deák tér. Park, pad, ücsörgés, beszélgetés.

Barátok. Eseménydús napok, tavaszi esték. <3

Csodapest és a jóidő

Ann — Fri, 25 Mar 2011 22:59:33 +0000

Én nem is gondoltam, hogy ennyire szeretni fogom Budapestet tavasszal. Amúgy is imádom, és sose értettem, hogyan lehet nem szeretni ezt a várost. Szeptember óta egyszer sem éreztem úgy, hogy máshol kéne lennem, máshol lenne a helyem… :) És most így, ebben a napsütéses szép időben valahogy minden még szebb és jobb. Eleve az az érzés, hogy besüt a szobába a nap (és nem csak a másikba, hanem a miénkbe is!), és nyugodtan nyitva hagyhatjuk az ablakot, már nem jön be hideg levegő – felbecsülhetetlen, és megalapozza a jókedvemet.
Még anno szeptemberben is élvezhettük kicsit a jóidőt, de az teljesen más. Egyrészt akkor még új voltam Pesten, nem ismertem semmit, örültem, ha el tudtam igazodni, hogy mikor-honnan-mivel jutok haza. Nem vágytam ismeretlen területek felderítésére, hiszen még a környéket sem ismertem. A Hősök tere, a vár, a Gellért-hegy mondhatni kielégítették a sétaigényemet az őszre. Másrészt tavasszal teljesen mások az emberek. Ősszel nem örülünk annak, ha a forró nyár után picit lehűl a levegő, és kabátot kell venni. Ugyan kinek van olyankor kedve kimozdulni? Bezzeg tavasszal! A mínuszok után hülye, aki a szobájában marad, ha végre meleg van odakint.
Ma voltunk sétálni a városnak egy olyan részén, amerre még nem jártam soha, és úgy éreztem magam, mintha nem is Magyarországon lennék. Aztán tovább mentünk, és oszlopos-díszes házakat láttunk, még freskós is akadt köztük, meg cifra téglás tetejű, én meg csak ámultam és bámultam – és persze mosolyogtam. Hiszen mindjárt ezerszer jobban érzem magam így, hogy lehet sétálni (főleg, hogy van kivel), felderíteni, és közben friss levegőt szívni. És persze leülni egy padra egy parkban, anélkül, hogy odafagynék (!) és nézni a gyerkőcöket (akikről eddig kb azt hittem, hogy Pesten egyáltalán nem is léteznek, mivel télen becsszavamra alig láttam egy-kettőt, annyira el voltak tűnve), ahogy élvezik, hogy végre kedvükre homokozhatnak, játszhatnak, futkározhatnak és focizhatnak, hiszen már oly régóta nem tehették.
Még csak két hete van tavaszias meleg idő, mégis olyan, mintha az egész város egyszerre kiköltözött volna a lakásokból a szabadba. Mintha egy hatalmas szünet után újraindult volna az élet. Hosszú álom. Ébredezés. Nagy levegő. Folytatás. Aztán jöhet a pezsgés. Ilyen időben nem tudom nem jól érezni magam! Ó, és tudjátok még mit éreztem ma a jókedven kívül? Sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőm. A napsütés, az emberek… Szívesen elkaptam volna a pillanatokat, és akkor most ide is tudnék csatolni valami jó kis illusztrációt, amitől egyből jobban éreznétek/értenétek, hogy miről beszélek. De talán megy ez anélkül is…aztán majd legközelebb. ;)

Wasárnap

Ann — Sun, 20 Mar 2011 22:39:20 +0000

Elég kis punnyadósra sikerült a hétvége, ami egészen furcsa így a szerda-csütörtök-pénteki Adris napok után. Akkor ugyanis jártunk mindenfelé, IKEA-ztunk, Móninál Tabuztunk, Dokk café-ban buliztunk, Sugar shop-ban sütiztünk (ó, az az isteni epres-banános vaníliás pite…!). Szuper napok voltak, feldobódtam, feltöltődtem, imádtam. És örültem, hogy végre megmutathattam Adrinak, hogy milyen ez a pesti pörgős élet, amiről mesélni nem elég… :) A szombat elment a semmittevéssel, csak az Allee-ig dugtam ki az orrom (villamosra fel, villamosról le), mert hát bár szürke esős idő volt, azért valamerre mégis csak illik menni. Mindig. Ma „reggel” kaptam meglepi-reggeli péksütit (^^) aztán végre megnéztük az Aranyhajat Lillával, takaró alá bújva sírtunk és nevettünk. Nagyon tetszett, olyan aranyos mese! Délután meg megjártuk a WAMP-ot. Csak hogy a mai nap se teljen el úgy, hogy nem szívok egy kis friss levegőt.
Hogy mi az a WAMP? „Havonta – olykor annál többször – jelentkező társas esemény, amely kiemelkedő magyar designereket, művészeket, neves galériákat tár a nagyközönség elé. Kulturális és design fórum, urbánus találkozási pont, ahol nemcsak alkotók és vásárlók, hanem budapestiek, turisták, kreatív szakemberek, trendszetter fiatalok, bringások és családosok futnak össze.” – valahogy így fest a WAMP, azaz a wasárnapi művész piac. Ma látogattam ki először a Millenárisra, hogy végre megtekinthessem ezt a híres-nevezetes vásárt. Hát nem csalódtam. :) Rengeteg egyedi dolog volt, amibe első ránézésre beleszerettem, és hoztam is volna haza egyből, ha a pénztárcám (és a lelkiismeretem) engedi. Mivel sajnos ez alkalommal ezt nem engedhettem meg, csak egy gombgyűrűt vettem 800 Ft-ért, ami viszont nagyon-nagyon aranyos, és tényleg nem kapható máshol. A gyűrűkön, karkötőkön, hajpántokon, táskákon kívül sorra beleszerettem a különféle cuki kisállat figurákba is, főleg a kedvesen felém pislogó medvebocsokba. Hát szóval, tudtam volna vásárolni. Szerintem mindenképp megéri olykor-olykor kilátogatni mindenkinek, aki kicsit is szereti a designt, a kreatív, ötletes, egyedi dolgokat.