Csütörtök reggel anyum azzal a kérdéssel fogadott, hogy van-e kedvem este színházba menni. What a stupid question! Hát hogyne lenne. :) Egészen kicsi korom óta imádom a színházat, a győri színészeket, azt a világot, ami ott fogad. Régen musicalszínésznő (is) akartam lenni, de rájöttem, hogy se énekelni, se táncolni nem tudok jól – persze ezt még meg lehetne tanulni, de ráadásul még lámpalázas is vagyok, nem szeretem, ha minden szempár rám szegeződik. Így a gyermekálom szertefoszlott… :)
Grease, Hair, Nyomorultak, A dzsungel könyve, Webber!, Anconai szerelmesek, Valahol Európában. Egytől-egyig szuper darabok, bármikor megnézném őket újra. :) Pénteken pedig bővült a lista az Evitával. A történet igaz eseményeken alapul.
„Eva Peron életútja példa értékű a ma embere számára. Hitével és kitartásával, a szegénység kátyúját maga mögött hagyva az ország élére emelkedett. Életének mottója nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, hanem lelkében romlatlannak maradva segíteni másokon, reményt adni az elesetteknek. Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak hitet. „Visszajövök és millióké leszek!"- mondta halála előtt Evita Peron. Ötven évvel később jóslata beteljesedett. Mítosza élőbb, mint valaha: filmek készültek róla, könyveket írtak és ma is felbukkannak ékszerei a különböző árveréseken. Alakjának megjelenítéséhez Andrew Lloyd Webber komponált zenét, mellyel világhírűvé vált. " /gyoriszinhaz.hu/
Continue reading