Emlékek vihara, viharok emléke. Nézem a templom kőfalait, mintha most látnám őket először. Vagy utoljára. Esőcseppek koppannak a fák levelein, feltámad a szél. Jólesik ismeretlenként figyelni a megszokottat, és meglepődni azon, hogy egy-egy csepp a tető ellenére arcon talál. Váratlanul ér a hideg érintés, először is, másodszor is. Egészen beleremegek. És közben valamiért elkezdek sírni. [...]

Kipihenten ébredt. A napsugarak cirógatták az arcát, a takaró alól kilógó lábujjait simogatta a szobán átsuhanó lágy tavaszi szellő. Jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy végre otthon ébredt. Otthon, ahol utolérheti önmagát, ahol nem kell rohannia, ahol egy kicsit lelassul az élet, ahol valamilyen varázslat folytán lassabban ketyeg az óra. Egy ideig csak ült [...]

Valahol a koszos-szmogos város kellős közepén egy lány sétált az úton. Komótosan emelte egyik lábát a másik elé, cipősarkait kecsesen az aszfalthoz koppantva, majd megállt az útkereszteződésnél. Kezével megigazította bézsszín kesztyűjét, vetett egy pillantást az órájára, aztán fejét előre emelve kíváncsian szemlélte a túloldalon sorakozó járókelőket. A lámpa zöldre váltott. Két kicsi csizma indult lassan [...]

Mellém álltál, és a kabátod zsebéből előrántottál egy csokiszívet. “Neked hoztam.” – mondtad, s nagy mosollyal az arcodon felém nyújtottad a piros papírba csomagolt apró édességet. Megleptél, hiszen nem vártam én tőled se csokit, se szívet. Semmit, csak egy mosolyt, amit persze megkaptam ma is, mint mindig. Csak néztem rád zavartan, talán még el is [...]

- Nézd ezt a szakadt térképet! Millió apró pont futkos rajta fel-alá. – Nekem a hideg futkos tőle végig a hátamon. Mit jelölnek a pontok? – A szíveket. – Hogy érted? – Ahogy mondom. Érző, dobbanó, fájó, elkeseredett, szerelemre éhes szíveket. – És miért szaladgálnak ilyen eszement módon, mint a megkergült hangyák? – Hogy miért? [...]

Csak sodródok a tömeggel. Ezer ember nyüzsög körülöttem, miközben én eszeveszettül keresem azt az egyet. Nem tudom, milyen arcot várjak, nem tudom, egyáltalán mire számítsak…de akarom. Itt és most, őt. Hangosan dübörög a zene, beleremeg a mellkasom. Kiálthatnám a nevét, úgyse hallaná. Talán itt sincs. Talán csak képzeltem. Talán éppen csak reméltem. Átszelem a táncparkettet, [...]

Hajnalodott. A horizont vonalát már átszakították az első napsugarak, az égbolt alja kormos köntösét levetve immáron vöröses fényben izzott. A környék lakói még javában takarójuk alá bújva szunnyadtak, mit sem sejtve arról, hogy odakint az ébredező természet minden álomnál szebb arcát fordítja éppen feléjük. Tágra zárt szemeik előtt hiába ringatózott a redőny résein át beszűrődő [...]

- Nézd, milyen szép kék az ég! – kiáltasz fel vidáman, a ködös-borongós téli napok után a tavasz első jeleinek megörülve, és válladdal finoman nekem koccansz. – Valóban szép. De hol a létra? – kérdem én, s te furcsán nézhetnél, de nem teszed. Hiszen érted, pontosan érted, hogy mire gondolok. Rám mosolyogsz, és megyünk tovább, [...]

A sötétbe burkolózok, elbújok a hátad mögé. A világ nem láthat, most nem akarom, hogy lásson. Ez egy olyan pillanat, amikor csak te kellesz, semmi és senki más, csak te, az örök menedék, akihez futhatok bármikor, amikor a lábaim leszaladnának a térképről, amikor a világmindenséget is átszelném, csak hogy egyedül lehessek. Rád van szükségem, mert [...]

A hátsó kertben álltak, a ház mögött elterülő füves puszta kellős közepén, a szántóföld és a zöldséges-gyümölcsös kert határában, a nyúlketrecektől tíz lépésre. Ott álltak, a tábortűz mellett, és az eget bámulták. Fejüket az égbolt felé emelték, meredten kémlelték a pettyesen fénylő fekete vásznat, s mozdulatlanul ácsorogtak egymás mellett. Nem szóltak egy szót sem, szavakra [...]