- Nagyon nehéz. Nehezebb, mint hinnéd. Te csak azt látod, hogy mosolygok. Azt hiszed, hogy jól vagyok. Figyeled, ahogy kiejtem a szavakat. Hallod őket. Csak tudod, az a baj, hogy nem érted. Nem értheted…
- Miért nem érthetem? Magyarázd el. Érteni akarom.
- Ezt így nem lehet.
- Miért nem?
- Mert nehéz.
- Mit érzel most?
- Hogy mit érzek…? Mintha kettéhasadna a szívem. Mintha a következő dobbanással véget érne minden. Nem lenne többé semmi, csak a végtelen csend…
[ ez a szöveg saját, képzelt beszélgetés. ]
Rettenetesen szíven talált ez a bejegyzés (épp most leltem csak rá a blogodra :) ), mert bennem is hasonló dolgok fogalmazódnak meg mostanában, és olyan volt, mintha ez az egész valahonnan belőlem visszhangzana… O.o