Én akartam, hogy így legyen. Már 3 hónapja ismételgetem ezt a mondatot. Hol halkan, önmagam tükörképének suttogva reggelente, hol hangosan, hogy mindenki jól hallja, értse és megjegyezze: ÉN akartam, hogy így legyen. Nem más. Csakis én. És saját döntéseink követkeményeit el kell viselnünk, igaz? Igaz.
Próbálok boldog lenni, de úgy nehéz, ha senki sem segít. Nehéz jól éreznem magam, ha nincs kivel. Hiába mozdulnék ki itthonról, hiába lenne kedvem sétálni, bulizni, vagy akár nyaralni, ha rajtam kívül mindenkinek van programja és emiatt senki nem ér rám. Mindenki éli a maga kis életét a buborékban. Hiába számítok bizonyos emberekre, ha ők nem hozzám fordulnak, amikor épp úgy van. Ha ők egyáltalán nem is törődnek velem, és a kis burokjukon kívüleső világgal…
Persze ez most megint egy túldramatizált, melankolikus állapotban íródott bejegyzés. Hiszen leérettségiztem, úgy sikerültek a dolgaim, ahogyan soha még csak remélni se mertem. Egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy valóra váljon egy álmom. És hogy egyedül vagyok? Badarság, hát persze, hogy az! Hiszen vannak mellettem olyanok, akikre bármikor támaszkodhatok, akik bármikor meghallgatnak, segítenek, és igazán-igazán azt akarják, hogy boldog legyek és újra megtaláljam önmagam.
Az a baj (legalábbis a problémák egyike), hogy túl sokat várok az emberektől. Ha megérzem az édes sütemény illatát, én már egyből szeretnék beleharapni. Még nem is tudom igazán, hogy milyen, csak reménykedek, hogy nincs benne mazsola, se dió, és meggyőzöm magam, hogy egy krémes-gyümölcsös, lágyan omló sütemény ínycsiklandó illatát érzem. Pont ahogy szeretem, pont amire szükségem lenne. Teljesen megbódít…aztán….puff. Csalódás? Hát persze. Az élet velejárója.
Fura, mert amikor így végiggondolom a dolgokat, teljesen tisztán látok mindent. És megint minden olyan roppant egyszerűnek tűnik. “Ugyanmár, csak légy türelmes!” Türelem. Ez lenne a kulcs. Most vagyok túl egy zűrös korszakon, még a völgyben, de már feltörekvőben. Tudom én is. Minden jóra fordul majd, ezt is tudom. Csak nehéz dolog elveszett, ázott bárányként ácsorogni az ajtó előtt, és arra várni, hogy végre kinyíljon előttem… De mint már mondtam: én akartam, hogy így legyen.
Meglátod, a dolgok jóra fordulnak. Amíg ennyire elbízod magad, addig a sors pont az ellenkezőjét teszi veled. Majd egy szép napon, mikor nem számítassz rá, hirtelen kisüt a nap, szivárvány van mindenütt, és úszol a boldogság tengerében. Majd meglátod, így lesz! ;) Én meg úgy sem hagyom, hogy egy pillanatra is legörbüljön a szád széle. Ha kell feltűrt póloval hastáncolok a nappalitokba, és eszeveszetten csűrőm csavarom a szavakat, amikből mindig valami értelmetlen mondat jön ki végül, csak mert annyira elszeretném mesélni a történteket :D És ha kell, órákon át fogok hülyéskedni a laptopoddal, azon belül a kamerával, és az effectekkel. ;D Sőt, ott is alszom, és reggel Avrilre fogok pizsamában táncolni, no meg persze Titanic zenére! Éjjel 3kor még chipset fogunk enni, és csak úgy nevetünk a semmin. Szerintem jó kilátások nyárra. ;DD <3
Pont ezekre lenne szükségem. :’) Visszakapnám a régi önmagam. :) Imádlak. <3
Huhh, ezt mintha én írtam volna…a diót leszámítva. Bízom benne, hogy nyáron a dolgaink jobbra fordulnak. Hajrá mi. :)
Írsz majd mailt? O.o :*
Igen, igen, még ma, esküszöm! :D Ne haragudj, hogy eddig nem írtam. :$
Vica, hajrá mi. ;) Amúgy nem csak a dióban különbözünk: melletted ott van Tomi. Becsüld meg ezt a tényt, nem is hinnéd mennyit számít… :)
Tomi…na igen…hajajjjj…izgalmas nyár lesz…csúszik fél évet, mert nem lett meg neki a matek szigorlata, és ne tudd meg, milyen dühödt és őrült most. Aztamindenit. Kb naponta hallgatom tőle, hogy mindez az én hibám, és jobb lenne neki nélkülem–>bőgés, veszekedés–>rájön, hogy ő a hülye–>békülés. Van egy olyan érzésem, hogy ez így fog menni egész nyáron…de elviselem, mert én vagyok a világ legjobb barátnője. Naná. Na dobok egy smileyt, hogy ne tűnjek komornak, és hogy az én kedvem is jobb legyen :)
A te hibád?! Ilyet azért nem kéne mondania… De a nyáron csak elfelejti a sulis problémáit, észheztér és rájön, hogy jobban teszi, ha élvezi a veled eltöltött időt. ;) Változtatni úgysem tud már azon, hogy csúszik…és ez nem is a világvége… Ejj, Tomi, Tomi, szedd össze magad!! :)
Igazából napról napra egyre normálisabb….meg ezeket a “te hibád” meg “mostantól csak a matek” csak MSN-en mondja, ha találkozunk, már más a helyzet, és olyankor nem is tudok rá haragudni… :)