Firkantok ide valamit, mert már rég nem firkantottam, és illene. Az a bajom, hogy nem tudom mit írjak, hogyan írjak, kinek írjak, minek írjak, miért írjak…? Tele van a fejem, és mégsem tudom megfogni a gondolatokat, nem tudom őket idevarázsolni és érthető-élvezhető mondatokba szőni.

Pesten vagyok már, igen. Zűrzavar van, káosz, ide-oda kapom a fejem, rohanok és változok. Csak a szokásos. Már az lenne furcsa, ha nem lenne mindig minden furcsa.
Rengeteg új ember, rengeteg új arc, új név, egy-egy szelet minden új egyéniségből. Még nem teljes a kép, de alakul. Jól érzem magam itt, közöttük. Közöttetek. Természetesnek tűnik, hogy nincs több szürke, hajnali ébredéses, morcos reggel. Hogy az otthon a hét 4 napján mást jelent, mint a maradék 3 napon. Hogy nincs több fárasztó-álmatag reggeli buszozás, viszont van helyette napi több órán át tartó metrós zötykölődés. Néha egy-egy elkapott pillantás, egy-egy kedves szó. Idegenektől, félismeretlenektől és félismerősöktől. Eddig csupa-csupa pozitív tapasztalat. Ha a rossz dolgokat keresném, biztos találnék milliót ebben a “koszos városban”. De nekem nem kell más, csak a szép, csak a jó. Az egyetemistákkal teli, hangulatos nagyváros. A Nagyváros. Nekem nem kell se több, se más.

…Pezseg a város, és én pezsgek vele. Sodor magával az élet. Még nem tudom a pontos célt, de élvezem minden pillanatát. Ennyi a lényeg.

És már 95 perce születésnapom van, és jajj de vidáman indul! Boldog vagyok. ^^ <3