Én nem is gondoltam, hogy ennyire szeretni fogom Budapestet tavasszal. Amúgy is imádom, és sose értettem, hogyan lehet nem szeretni ezt a várost. Szeptember óta egyszer sem éreztem úgy, hogy máshol kéne lennem, máshol lenne a helyem… :) És most így, ebben a napsütéses szép időben valahogy minden még szebb és jobb. Eleve az az érzés, hogy besüt a szobába a nap (és nem csak a másikba, hanem a miénkbe is!), és nyugodtan nyitva hagyhatjuk az ablakot, már nem jön be hideg levegő – felbecsülhetetlen, és megalapozza a jókedvemet.
Még anno szeptemberben is élvezhettük kicsit a jóidőt, de az teljesen más. Egyrészt akkor még új voltam Pesten, nem ismertem semmit, örültem, ha el tudtam igazodni, hogy mikor-honnan-mivel jutok haza. Nem vágytam ismeretlen területek felderítésére, hiszen még a környéket sem ismertem. A Hősök tere, a vár, a Gellért-hegy mondhatni kielégítették a sétaigényemet az őszre. Másrészt tavasszal teljesen mások az emberek. Ősszel nem örülünk annak, ha a forró nyár után picit lehűl a levegő, és kabátot kell venni. Ugyan kinek van olyankor kedve kimozdulni? Bezzeg tavasszal! A mínuszok után hülye, aki a szobájában marad, ha végre meleg van odakint.
Ma voltunk sétálni a városnak egy olyan részén, amerre még nem jártam soha, és úgy éreztem magam, mintha nem is Magyarországon lennék. Aztán tovább mentünk, és oszlopos-díszes házakat láttunk, még freskós is akadt köztük, meg cifra téglás tetejű, én meg csak ámultam és bámultam – és persze mosolyogtam. Hiszen mindjárt ezerszer jobban érzem magam így, hogy lehet sétálni (főleg, hogy van kivel), felderíteni, és közben friss levegőt szívni. És persze leülni egy padra egy parkban, anélkül, hogy odafagynék (!) és nézni a gyerkőcöket (akikről eddig kb azt hittem, hogy Pesten egyáltalán nem is léteznek, mivel télen becsszavamra alig láttam egy-kettőt, annyira el voltak tűnve), ahogy élvezik, hogy végre kedvükre homokozhatnak, játszhatnak, futkározhatnak és focizhatnak, hiszen már oly régóta nem tehették.
Még csak két hete van tavaszias meleg idő, mégis olyan, mintha az egész város egyszerre kiköltözött volna a lakásokból a szabadba. Mintha egy hatalmas szünet után újraindult volna az élet. Hosszú álom. Ébredezés. Nagy levegő. Folytatás. Aztán jöhet a pezsgés. Ilyen időben nem tudom nem jól érezni magam! Ó, és tudjátok még mit éreztem ma a jókedven kívül? Sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőm. A napsütés, az emberek… Szívesen elkaptam volna a pillanatokat, és akkor most ide is tudnék csatolni valami jó kis illusztrációt, amitől egyből jobban éreznétek/értenétek, hogy miről beszélek. De talán megy ez anélkül is…aztán majd legközelebb. ;)