Evita

Csütörtök reggel anyum azzal a kérdéssel fogadott, hogy van-e kedvem este színházba menni. What a stupid question! Hát hogyne lenne. :) Egészen kicsi korom óta imádom a színházat, a győri színészeket, azt a világot, ami ott fogad. Régen musicalszínésznő (is) akartam lenni, de rájöttem, hogy se énekelni, se táncolni nem tudok jól – persze ezt még meg lehetne tanulni, de ráadásul még lámpalázas is vagyok, nem szeretem, ha minden szempár rám szegeződik. Így a gyermekálom szertefoszlott… :)

Grease, Hair, Nyomorultak, A dzsungel könyve, Webber!, Anconai szerelmesek, Valahol Európában. Egytől-egyig szuper darabok, bármikor megnézném őket újra. :) Pénteken pedig bővült a lista az Evitával. A történet igaz eseményeken alapul.

„Eva Peron életútja példa értékű a ma embere számára. Hitével és kitartásával, a szegénység kátyúját maga mögött hagyva az ország élére emelkedett. Életének mottója nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, hanem lelkében romlatlannak maradva segíteni másokon, reményt adni az elesetteknek. Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak hitet. „Visszajövök és millióké leszek!"- mondta halála előtt Evita Peron. Ötven évvel később jóslata beteljesedett. Mítosza élőbb, mint valaha: filmek készültek róla, könyveket írtak és ma is felbukkannak ékszerei a különböző árveréseken. Alakjának megjelenítéséhez Andrew Lloyd Webber komponált zenét, mellyel világhírűvé vált. " /gyoriszinhaz.hu/

Mikor színházba megyünk, mindig az az első kérdésem, hogy „Nagy Balázs játszik benne?”, és nagyon szeretem azt a választ kapni, hogy igen. :) Ő volt az első olyan győri színész, akinek megjegyeztem a nevét még kb 6-7 éves koromban (Grease jóvoltából), és azóta is szívesen látom. Jó színész, jó hanggal. ;) A főszerepet játszó Szűcs Kinga nem kevésbé tehetséges, de valamiért talán mégse rá osztottam volna Eva karakterét, na nem mintha értenék az ilyen dolgokhoz, csak kicsit “uncsi”, hogy mindig kacér nőt játszik. Mindegy, jó volt ő is, mint mindenki más. Tetszett az egész előadás, a megvalósítás, a látványvilág (főleg a lepedővel eltűntetős jelenet), a táncosok. Tetszett, hogy igazából Che vitte végig a történetet, jelent meg mindig más szerepben. A “Miért kell, hogy sírj Argentína?” nagyon szépen szólt Szűcs Kinga szájából, de ami még annál is jobban tetszett: Forgács Péter! ^^ Imádom a hangját, egyszerűen megunhatatlan, kinyitja a száját és már csöpögök. Aaahh…..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>