Négy óra alvás nem elég.
A tipográfia érdekes, de négy óra alvás után elég unalmas tud lenni.
A PizzaKing-es pizza csak akkor nagyon finom, ha az éttermükben eszed, nem pedig rendeled.
Még ha azt is hiszed, hogy már megint lemaradtál az illusztrációkészítés óra legelejéről (ergo a legfontosabb információkról, amik nélkül nem tudsz dolgozni), mert már megint sikeresen elkéstél, egy próbát mindenképpen megér, hogy mégis belépj az ajtón – mert ugye előfordulhat, hogy az óra is tíz perc késéssel indul.
Van olyan óra, amit megéri kihagyni, és helyette inkább vele, és velük a suli előtt sütkérezni a napon.
Van olyan óra, amire megéri bemenni, csak azért, hogy láthasd, ahogy ő melletted ülve figyel és szorgosan jegyzetel, miközben vágyakozva néz rád, és a pad alatt szorítja a kezedet.
A meggyőzőképesség igencsak fontos dolog. Lehet, hogy valakinek éppen nincs kedve, és megint jön a kifogásokkal, de ha kellően szépen kérleled, mégis csak belemegy, és a végén még sütit is eszik veled. Sőt, gazdagodik egy új profilképpel. Meg egy „végre jó” közös képpel…
A csokis-málnás pite nem olyan finom, mint az epres-banános, de azért még így is rettentően gusztán néz ki, és isteni az íze.
Négy óra alvás után nem mindenki fotogén…
Hazaérni és végre pihenni egy kicsit – jó dolog.
Hajat mosni és zuhanyozni egyet – felfrissítő érzés.
Fényfestéssel szórakozni – mókás.
Utolsó pillanatban elkezdeni készülődni, nulla kedvvel elindulni szórakozni – kockázatos.
Hulla fáradtan egy egészen jót bulizni, táncolni, énekelni – talán nem is olyan lehetetlen.
;)
Category Archives: 365
Eseménydús nap
Kevés alvás, mellette ébredés. Reggeli, rohanás, búcsúzás. Jelnyelv óra, jelnyelv próba, dalszöveg, kézmozdulatok, nevetés. Metrózás, otthon, ebéd, szusszanás. Készülődés, napifelső keresés, indulás. Keleti pályaudvar, Dani, megérkezés. Troli, haza. Séta, Spar, olcsóMilka. Keleti, találkozás. Várakozás. Elkésés, lekésés. Aréna, mozi, Ismeretlen férfi, tortilla chips, etetés. Tetszik jobbra, nem tetszik balra. Tesco, borok, Sangria. Metró, Deák tér. Park, pad, ücsörgés, beszélgetés.
Together
Akarsz-e?
Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?
A földre bukni és az égre nézni fel?
Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?
S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?
Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?
Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.
Van az úgy, hogy semmi sem jó.
És van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere mondd, hogy akarod még!
És ezer év sem téphet szét.
Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?
Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?
Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.
Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?
Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?
/Dés László <3/
Nagymamám bölcsessége
;)
A befőtt-teória
Nincs is annál édesebb érzés, mint amikor végre elhatározod magad, és megteszed. Leveszed a polcról a befőttet. Eddig csak nézegetted, kerülgetted, szemezgettél vele már hosszú hónapok óta a küszöbön állva, most pedig végre veszed a bátorságot és belépsz az ajtón. Hagyod, hogy magához vonzzon. Adsz neki egy esélyt, hogy bizonyítson. Hogy bizonyítsa, nem véletlenül kapott helyet a polcodon. Lefújod az üveg tetejéről a felhalmozódott porszemeket, határozott mozdulattal lecsavarod a fedőt. Az illatoktól elbódítva belekóstolsz, egy kávéskanálhegynyit belenyalsz, vajon tényleg olyan ízletes-e, mint amilyennek tűnik. És igen. A külső báj az üvegfalakon túl is visszatükröződik. Vidáman a markodba kuncogsz, hiszen végre százszázalékosan biztos vagy benne, hogy erre az ízélményre megérte ennyit várni. Egy fikarcnyit sem csalódtál benne. Ami azt illeti, tökéletesebb nem is lehetne. Kilépsz a hűvös helyiségből, még egy utolsó pillantást vetsz a polcon sorakozó többi befőttre, majd hosszú időre rájuk zárod az ajtót. Se ki, se be. Mert most másra nincs szükséged. Csak arra az egyetlen egyre, amit éppen a kezeidben tartasz.
kialakulóban
beszélgetések. halk suttogások a sötétben. titkok. töredékek az életről. az életünkről. történetek a múltról. rólunk. akik voltunk. hibák, amiket elkövettünk. amikre nem vagyunk büszkék. amiket nem hangoztatunk. amikről nehéz beszélni. kimondott szavak. az utánuk csengő üresség. két szempár. egymásra meredő néma tekintetek. ölelések. érintések. jelek. simogató szavak, hogy ez most tényleg. más. új. most jó. ismerkedés. az egymáshoz közelebb kerülés. őszinteség. bizalom. hit. remény.
They heart me
Furcsa érzés, amikor valahol a hatalmas internet eldugott kis bugyraiban váratlanul szembetalálkozok egy-egy saját fotómmal. Pedig előfordult már ilyen, nem is egyszer. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy az iwiw-en ismerkedés céljából (khm) ismerősnek jelöltem a saját bátyámat és barátait… (Éljenek a kamu regisztrációk.) És persze néha a flickr-re szánt művészibb fotóim is kikerülnek a nagyvilágba, a tudtom (és az engedélyem, illetve nevem…) nélkül. Ezúttal Adri hívta fel a figyelmemet, hogy rábukkant az egyik képemre (amit még anno Lilla csinált, én szerepelek rajta, és én szerkesztettem)…méghozzá a weheartit.com oldalon. Amit meg ugye szeretek, vagy legalábbis néha-néha meg szoktam látogatni, mert jobb napokon tele van inspiráló képekkel. Szóval minden szép és jó, meg örülhetek, hogy már 47 ember lájkolta (bocsánat, ‘hártolta’).
Az igazság az, hogy ez a képem már egyszer visszaköszönt, amikor teljesen véletlenül megtaláltam egy ismerős ismerősének profilképei között a facebookon. Nem állította, hogy a sajátja, és azt sem, hogy a kép róla készült. De azért mégis. Elég fura érzés volt látni, ahogy commentekben istenítik a képet, meg a lányt, akiről senki sem tudja, hogy tulajdonképpen…én vagyok. Ráadásul a weheartit-os verzió egy tumblr-ös oldalra hivatkozik forrásként, ami isten tudja honnan szedte a fotót, hiszen mindenki csak találta valahol. Annyi biztos, hogy ezekkel az oldalakkal elindult egy láncreakció, és a képe(i)m úgy tűnik lassan, de biztosan körbejárja a világot – csak éppen engem nem visz magával.
Szivárványmozaik
Este
Csak mert valaki nem szereti a homályos képeket…én meg csakazértisde! ;P