A sötétbe burkolózok, elbújok a hátad mögé. A világ nem láthat, most nem akarom, hogy lásson. Ez egy olyan pillanat, amikor csak te kellesz, semmi és senki más, csak te, az örök menedék, akihez futhatok bármikor, amikor a lábaim leszaladnának a térképről, amikor a világmindenséget is átszelném, csak hogy egyedül lehessek. Rád van szükségem, mert egyedül lenni veled a legjobb. Mert te vagy az, aki a mindenség szélén elém toppan, s megállít, még mielőtt lezuhannék. Mögéd állok, a sötét lepel alá, ahol nem láthat minket senki. Beborít minket a szürkület. Nem látlak, csak érezlek. Átölellek, fejemet a hátadhoz szorítom, mert ez így jó nekem. Mert ez az, ami kell. Biztonságban vagyok végre, nincs zaj, nincs félelem, nincs stressz, nincs semmi zavaró tényező…csak te vagy és én, csak mi vagyunk ketten. Nincs szó, nincs mondanivaló. Nincs külvilág. A Föld megállt, nem forog tovább. Mozdulatlanul várja, hogy előbújjak a búvóhelyemről, hogy talpra álljak, és menjek tovább…hogy fussak mégegy kört…de nem sürget, csak vár. S míg a világ rám vár, én elalszom. Ujjaink összekulcsolódnak a mellkasodon, arcom puha bőrödhöz simulva pihen a hátadon. Álmodom?
Érzések, emlékek, beszélgetések. Történetek, amiket még soha, senkinek. Töprengések, merengések a miértekről. Óhajok, sóhajok, kiáltások, válasz nélkül visszhangzó kérdések. Sok minden van most, de leginkább semmi. Csak egy dolgot érzek egyre tisztábban: hiányt. Csak egy dolgot kérek, és csak halkan suttogom: ha szembejössz az utcán, bárhol, bármikor…ne sétálj el mellettem…!
Éjjel azt álmodtam, hogy berepült pár rigó meg galamb az erkélyen keresztül a nappalinkba, és befészkelték magukat a könyvespolcra. Bár nappal volt, csak én voltam ébren. Tehetetlennek éreztem magam, nem tudtam őket kikergetni, ráadásul deja vu-m is volt (álmomban!), mintha ilyet már láttam volna egyszer…furcsa volt. :/
Reggel a vonaton egy idős néni ült mellettem, csendben nézegetett ki az ablakon egészen félútig, aztán egyszercsak előkapott egy papagájt maga mellől. :D Hát mit ne mondjak, enyhén meglepődtem, amikor odanéztem, és a kezei közül felém pislogott az a gombszemű zöld fej… Ráadásul csipogott is. Brr.
Amikor leszálltam a vonatról, a Keletiben majdnem lefejelt egy galamb. Konkrétan le kellett hajolnom, hogy épségben megússzam a támadást… Szóval ez egy ilyen madaras nap volt.
+ Ma kinézett magának egy külföldi 5-6 év körüli kislány. Egyfolytában engem figyelt míg vártunk a metróra, meg aztán a kocsin is, le se vette rólam a szemét, és mosolygott… Édes volt nagyon. Meg cuki volt a sapkája. :)
Nincs kedvem áttanulni a napot, és nincs kedvem felmenni Pestre. :( És nem akarok 2 hétig fent maradni. Minden évben úgy sajnálom, hogy a karácsony ilyen hamar eltelik. Annyit készülődök rá mindig, aztán mire észbekapok már újév van. Szegény karácsonyfa meg csak nemkívánt díszként áll a szoba közepén. :( Jó volt itthon lenni és semmittenni. Nem akarok tanulniiiii. Meg cipekedni se. Minden cuccom itthon van, a könyvek, a ruhák…nem bíííírom majd el a bőröndöm. Nyaffnyaffnyaff.
Nagyon-nagyon rosszul aludtam az éjjel. Későn feküdtem, fáradt voltam, de nem voltam álmos, így iszonyat nehezen aludtam el, forgolódtam, órákon át csak félálomban voltam, kattogott az agyam, és nem bírtam leállítani. Fáztam, azt hittem amiatt nem nyom el az álom, akkor felkeltem, felvettem egy pulcsit, zoknit, visszabújtam…semmi. Ez úgy hajnali 4 óra tájban lehetett. Aztán reggel (vagyis kb 3 órával később) megébredtem, amikor anyum munkába készülődött. Aztán délelőtt nagyim állt előttem amikor kityitottam a szememet. Megkérdezte, hogy felkelek-e tanulni, mondtam neki, hogy nagyon keveset aludtam, úgyhogy még kérek egy kis időt, mert így nem menne. Hát kaptam. Becsukta az ajtót, hagyott, én meg beállítottam az ébresztőt, hogy egy óra múlva (fél 11-kor) keltsen, akkor már muszáj lesz nekiállni a napnak. Aztán szólt a telefonom. Elsőre naivan azt hittem, hogy sikerült elaludnom, és már le is telt az a nyamvadt egy óra, aztán leesett, hogy ez nem az ébresztőm. Hanem anyukám. Persze reflexből kinyomtam, visszadőltem. Megint csörög. És akkor feladtam és kikeltem és ettem kakaós gabonapelyhet meg kivit és nekiestem a kommunikációelmélet csodálatos rejtelmeinek.
Tudtátok, hogy “a fénykép olyan szövegtípus, amelynek nincs nyelvtani rendszere és sajátos szókincse, jellegére nézve konnotatív és ikonikus, tartalma pedig kontextualizálható”? Tök jó a fényképnek, hogy szövegtípus. És hogy “az interperszonális metafunkció feltételezi, hogy bármely szemiotikai jel képes a jel alkotója, befogadója, és a tárgy közti társadalmi kapcsolatrendszer vizuális érzékeltetésére”? Akkor ha én most ide rajzolok egy almát, az érzékelteti a köztem, közted, és az alma között lévő társadalmi kapcsolatrendszert? És mi az? Jajj és mégegy! “…akik kevésbé boldogok és kevésbé képesek vagy képzettek ahhoz, hogy rendet teremtsenek a tapasztalataikban, sokkal valószínűbb, hogy függőségi viszonyba kerülnek e médiumtól, és kevesebb élvezetet képesek találni a tévénézésben.” Hogy függ össze a tévénézés és a boldogság? És hogy tudok rendet teremteni a tapasztalataimban? És aki hülye, az miért élvezi kevésbé a tévét? Az a baj, hogy nem értem.
Megvariáltam a vizsgáimat. Még későbbre toltam a mikrot meg a szocpszichot, és még fontolom a szerdai kommelmélet leadását is, csak hogy tutira sikerüljön. Nemám. De azért már majdnem mérges lettél, ugye Lilla? :P
Ó, és megtanultam jelnyelvül azt, hogy sajtószabadság! Meg azt is, hogy sakk, meg hogy sárga, sőt, tudom azt is, hogy sárgadinnye. Szuperság.
Meg találtam jó számokat, mint a Glee-féle My Life Would Suck Without You, vagy a Neon Trees – Animal, amit még egyszer a kocsiban hallottam, és megtetszett a refrénje, és most szólt a rádióban és még mindig tetszik a refrénje. Oh oooh, i want some more…oh oh, what are you waiting for?
Meg egy videót is találtam, amit meg is mutatok, mert tetszik, hogy kinetikus tipográfiával csinálták, meg mert tetszik a szöveg. És utánanéztem a könyvnek is, és megfordult a fejemben, hogy megrendelem…aztán mégse.
Eddig még nem írtam, de amúgy belekezdtünk egy 365-ös projektbe Lillával. Minden nap postolunk valamit. Nem kell félni, nem minden nap leszek ilyen bőbeszédű. :) Most is csak azért írtam ide ennyit, hogy addig se kelljen azt a szörny…en izgalmas könyvet bújnom.
Ámen.
