A mai nap nagyon-nagyon-nagyon hosszú volt. Ez az egész hét olyan hihetetlenül el van nyújtva… Egész nap abban a tudatban éltem, hogy kedd van, legbelül meg végig a péntek után sóvárogtam. Csak hát ugyebár, még csak szerda van. És a holnapi nap, ami azt illeti, még hosszabb lesz, mint ez a mai volt…
Jelelés, sütizés, Westendezés, Mákosguba, Pretty Little, online film, művészmozi, Szerelem, pasta, tenger. Volt itt minden.
Annyi minden történt, annyi mindenről tudnék írni…mégsem írok ennél többet. Éhes vagyok, álmos vagyok, fáradt vagyok, aludni akarok. Fél 7-kor kelés, megint. :(
My heart is playing tricks on me
And it’s building bricks on me
I can’t break through
And I can’t face you
My world is turning slowly now
But it’s burning up somehow
I need some time
To know what’s right
Because it’s only in the quiet that I feel some relief
I’m trying hard not to resist the joy
Don’t listen to me I’m being paranoid
I might try hard but it’s too hard to avoid
My heart skips a beat
My heart skips a beat
My heart is always first to know
And as the feeling grows
I can’t deny, push those thoughts aside
My world is full of loveliness
But I focus on the stress
My heart says “go”, but my brain says “no”
And it’s only in the quiet that I hear myself breathe
My heart skips a beat
My heart skips a beat
Oh, I know this time ’cause it’s physical
My blood has stopped and I am breathless as well
But I need a minute to convince myself
Because it’s only in the quiet that I know what to feel
Alig várom már az új Lenka albumot. Imádom, imádom, imádom!
Nem tudom hová tenni ezt az estét. Úgy érzem magam, mint a bugyuta amerikai tinifilmekben a főszereplő lány, aki hazaér, maga elé bambulva átszeli a szobát, miközben a kanapén ücsörgő szülei kérdésekkel bombázzák, mindhiába persze, hiszen azokat meg sem hallva tovább sétál, és csak némán mosolyog, majd felmegy a szobájába, hanyatt vágja magát az ágyán, és a száját harapdálva egész éjjel bámulja a plafont azzal a furcsa vigyorral a képén. Na igen, körülbelül így nézhetek most én is ki, csak éppen senkit nem érdekel. Holnap persze – főleg ezek után – van egy olyan sejtésem, hogy mindenkit érdekelni fog minden, a legapróbb részletig… :]
Egyedül vagyok itthon. Zuhanyzás közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálnék vészhelyzetben. Ha mondjuk tűz ütne ki. Kezdjük azzal, hogy 20 éves fejjel még mindig nem tudom megjegyezni, hogy melyik a tűzoltóság telefonszáma és melyik a mentőké. Na de ez csak a kisebbik probléma. Mit vinnék magammal? Ha tehetném, ha lenne egy kis időm, mi az, amit magammal ragadnék és menteném, amíg lehet? A laptopom? A telefon, a fényképező? A gyűrű, amit anyukámtól kaptam, vagy a nyaklánc, amit a barátomtól? A plüssök, amiket a barátnők ajándékoztak nekem? A kedvenc ruháim? Egytől-egyig az enyémek, hozzám tartoznak mind. Nem hagyhatom, hogy csak úgy egyik percről a másikra megsemmisüljenek. Persze, valószínűleg nem vinnék magammal semmit. Csak az emlékeket. Valószínűleg akkor és ott nem gondolnék se a laptopomra, se a fényképezőmre, csak arra, hogy mindezt éljem túl, és minél előbb legyen vége.
Hogy most miért gondolkodok ilyeneken, azt nem tudom. Igazából nemcsak az ilyen katasztrófáktól félek (ilyenkor) nagyon, hanem a betörőktől, meg a pszichopata felsőszomszédoktól is (akik persze csak a képzeletemben/ünkben léteznek). Ó, és a szellemektől. Hát, szép éjszakát nekem…
Ma megjártuk a Bazilikát és a Parlamentet is. Szeptember óta itt vagyunk Pesten, úgy gondoltuk, hogy ideje megismerni a várost, hamáregyszer… :) A napokban elfutottunk a Hősök teréig, meg voltunk kétszer bulizni is, mindig van valami program, megérte kedden feljönni. Hétfőtől meg suliii. :)
Egyelőre úgy tűnik, ilyen lesz. Nem sok, de többet nem tudtam felvenni… Azért azokra, amiket igazán szerettem volna, sikerült bekerülnöm. :)
Mert az ELTÉn mindenki tök jófej… x)