Holaaa! Ismét itthon. :(
 

16-án reggel indultunk a bécsi reptérre, 6-an, mint tavaly Siófokra. Ez volt a második repülőutam, kevésbé volt izgi (fáradt voltam és nem ablak mellé szólt a jegyem), de azért élveztem ezt is. :) A barcelonai reptérről vonattal jutottunk el Barcelona Sants-ig, onnan Blanes-ig, majd busszal Lloret. Így megúsztuk az utat úgy 6 €-ból. Nagynehezen este 7 körül végre odaértünk a szállásra, ami egy 5. emeleti apartman volt, tengerpartra néző terasszal, fél percre a strandtól. Vicces, hogy már első este 3-szor ránkszóltak, hogy túl hangosan beszélgetünk a teraszon, és reggelre kaptunk egy figyelmeztető levelet, hogy “No more night life inside the apartman or you will get out.” Később szerencsére nem volt probléma…

 

Másnap végre, életemben először fürödhettem a tengerben! ^^ Nagyon-nagyon szép volt, tiszta, sós… :D A tengerpart apró kavicsos, a hullámok partravetősdizésre alkalmasak. ;) Egyik nap elmentünk banánozni (egy 8 személyes hosszúkás gumihajót húz a motorcsónak), hát hihetetlen jó élmény volt, örülök, hogy nem hagytuk ki! Egyszer borultunk, de az kellett is. :) Strandolás után általában sétáltunk egyet. Bejártuk a strand 2 végét, amerre ilyen sziklásabb helyek vannak, és meseszép kilátás a tengerre; rengeteget keveregtünk a part menti sétányon, a főutcán és feljebb a városban, valamint a mögöttünk lévő szuvenírboltokkal teli utcákon (legalábbis én). Amúgy nem volt az a tikkasztó hőség, gondolom benne volt a dologban, hogy már augusztus vége van, de szerencsére jó időnk volt végig – az utolsó estét kivéve, mikor jött egy nagyobbacska vihar.

Esténként ha nem is buliztunk, azért mindig mentünk valamerre. Vagy a parton ücsörögtünk, vagy egy koktélbárban ittunk XXL-es koktélt :) vagy csak sétáltunk egyet a főutcán. Bulizni konkrétan 2x voltunk csak, ezt utólag megbántuk Ákossal, jobban ki kellett volna használnunk az időt…de hát ez van, kevés volt az 1 hét arra, hogy mindent kipróbáljunk. Legalább egyszer buliztunk egy hatalmasat a Colossosban – így az idei habpartynk is megvolt. ;) Általában 20 € egy belépő – amiért legtöbbször bent ihatsz 1 vagy 2 italt – csajoknak sok helyen ingyenes…akármennyire is igazságtalan, ez van fiúk. :)

 

A csütörtöki program egy barcelonai kirándulás volt. Közvetlen busszal utaztunk Lloretből, olyan 18 euro volt a retur jegy. Már az 1 és negyed órás buszozás után úgy szálltam le Barcelonában, hogy hányingerem van, és fázom. Később kiderült, hogy igaz felhős volt az ég, nem azért fáztam, hanem mert belázasodtam. :/ Este 10-kor indult vissza a buszunk, addigra már nagyon szenvedtem, és nagyon elfáradtam, úgyhogy nem ez volt a legjobb napom Spanyolországban…de azért persze tetszett. A város nagy részét gyalog jártuk be, 2x használtuk a helyi buszjáratokat (1,30 € egy jegy), így minden belefért az időnkbe, amit terveztünk. Először a Gaudi-házakat néztük meg, persze csak kívülről. Hundertwasser után nem annyira tetszettek, de azért érdekesek voltak. :) Utána a Sagrada Familiához sétáltunk. Ettől is többet vártam, ahhoz képest, hogy eddig ha Barcelonát említették mindig ‘az a sok tornyú magas templom’ volt, ami a nevezetességek közül megjelent a szemem előtt. A daruk nagyon elcsúfítják, és szerintem direkt nem fejezik be. Ezután a Güell-parkot néztük meg, sétáltunk benne egy kisebbet, tetszett. Onnan lebuszoztunk a főutcára, a La Rambla-ra. Hát ezt sem így képzeltem el. Szűkebb még a győri Baross útnál is, és van rajta 50x annyi ember, moccanni nem lehet, pad, kiülős kávézó, vendéglő sehol. És nem értem miért kell a kisállatkereskedőknek is úgy kipakolni a beketrecezett állatokat, mintha kb képeslapokat árulnának. :/ Jah, és az élőszobrok…elég kiábrándítóak voltak azok is. Némelyiknél semmi fantáziát nem láttam, meg folyton mozogtak. Az olasz utcákon jobbak voltak. :) Apropó olaszok…nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy különbség van köztük és a spanyol emberek között. Eddig kb egy szinten volt a szememben a két nép, azt hittem hasonlóan nyíltak, de nem, most rá kellett jönnöm, hogy az olaszok sokkal barátságosabbak és közvetlenebbek. És a spanyolok nem tudnak angolul…! Nahh, végül a kikötőnél kötöttünk ki, hehe. Végigsétáltunk a parton, aztán beültünk kajálni a PittaHut-ba. xD Ettünk finom gyros-tál-szerűséget. És megint franciáknak néztek minket… Kaja után még jött egy fárasztó séta a város belseje felé, a Font Magica-hoz. Na, az nagyon tetszett, tök szép volt. Szívesen leültem volna és végignéztem volna, csak menni kellett a buszra.

 

A hazaút érdekesen történt, eléggé paráztunk, hogy mi van ha nem érjük el a repcsit. Reggel 9-kor indult a gép Barcelonából, tehát 6-7 körül már ott kellett volna lennünk a reptéren. Utolsó este derült ki, hogy nincs olyan korán busz, tehát kénytelenek leszünk taxizni. Csakhogy egyik taxis sem akarta elvállalni az utat, vagy nem tudtak angolul, vagy nem tudom mi volt a probléma, de nagyon nehezen sikerült elrendezni, hogy reggel jöjjön értünk 2 taxi. Végül sikerült, és fejenként 40 €-ból “megúsztuk” az utat, és problémamentesen hazajutottunk.

Visszamennék. Igazából akárhova, ha nem is Lloretbe, Olaszországba, akkor akár a Balcsira is vagy a Mátrába, csak mehessek mégmégmég. Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak, olyan jó volt. :(

/Árakat azért írtam, mert az utazás előtt tapasztaltam, hogy hiába keresünk neten, semmi ilyen jellegű információt nem lehet találni, max nagynehezen fórumokban. Tehát hátha valakinek szüksége lesz rá, és rátalál a blogomra, és akkor köszöni szépen… :) /