Winter Holiday!

Végre szünet. A hét 6 napjából nagyjából 6x késtem a suliból, úgyhogy egyértelműen rámfér már egy kis pihi. :P
A héten szinte minden délutánomat a városban/Árkádban töltöttem, hogy ajándékok után rohangásszak. Néha elegem volt a tömegből, de azért úgy általánosságban szeretek vásárolni (és nem csak akkor, ha magamnak kell…) és megérte, mert így legalább már mindennel készen vagyok. :) Jó, csak majdnem mindennel. Azért a sütés és a takarítás még hátravannak.
Isten pénze Csütörtökön voltam megint színházban, Lizával, az Isten pénze főpróbáján. Szegény Dunai Tamás (Scrooge – a főszereplő) influenzásan játszott, de ettől eltekintve nagyon tetszett a darab. Szép volt, főleg így karácsony előtt.
A suli tök laza volt, igaz még írtunk 1-2 dogát, de az órák többsége beszélgetéssel ment el. Ami néha, bármily meglepő, de még a rendes óráknál is unalmasabb tud lenni, komolyan mondom. Azért pénteken már feltaláltuk magunkat, feldobta a hangulatot, hogy a csajok rendeltek 2 családi pizzát az osztályba. :D A szombati nap elment fotózkodással. Tipikus kás képek készültek… :P A karácsonyi műsor évről-évre egyre silányabb lesz, ahelyett, hogy meghozná a kedvem az ünnepekhez, inkább elveszi. Megint semmi története nem volt, az egész az énekkarról szólt. Persze, szépen tudnak énekelni az tény, de mennyivel jobb lenne, ha végre egyszer nem ilyen templomi “Ave Maria”-kat kéne hallgatnunk hanem mondjuk a Jingle Bell Rock-ot…? Nah mindegy, legalább délre végeztünk, este meg beültünk a csajokkal a Bellagioba koktélozni. :)

Cocktail Party - Bellagio

Állítólag nem lesz fehér karácsonyunk. Kéremszépen, tavaly se lett bejelentve, hogy az lesz, és mégis milyen szép volt mikor Szenteste kinéztünk az ablakon és szakadt a hó és minden fehér volt…! Úgyhogy én azt mondom, a remény hal meg utoljára. Bármi lehet, még van 3 nap. :)

One thought on “Winter Holiday!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>