Az előbb elkezdtem írni egy a mostanában megszokottnál is negatívabb bejegyzést, aztán eszembe jutott egy kedves ismerősöm tegnapi elszólása, miszerint:

23:37:46 T: régebben sűrűbben írtál
23:38:01 T: meg volt csomó ilyen “örömpost” vagy nem is tudom hogy mondjam :)

úgyhogy elnyomom a negatív hullámokat, és megpróbálok örömpostot írni, vagy legalábbis valami pozitívat. Tehát ezt a bejegyzést küldeném sok szeretettel James-nek, és mindenkinek, aki szereti! ;)

Megint több, mint egy hónapja nem jelentkeztem, ennek ellenére minden nap 40-50 körül mozog a blog látogatottsága, sőt, valamikor a 100-at is meghaladja. Bár tudom, hogy ezekben az adatokban nem bízhatok 100%-osan, azért mégiscsak jólesik kicsiny lelkemnek. :) Köszi mindenkinek, aki kíváncsi rám és olvas!

Július 9-én írtam utoljára teljesértékű élménybeszámolót, azóta csak lelkizés és örömkönnyhullatás történt. Hát akkor most kicsit flashback-elek, ha nem bánjátok.
Szóval július. Nagyon-nagyon sok minden történt, és sok minden változott azóta. Holiskezdjem, hmm… Idén nyáron sajnálatos módon semmilyen nyaralás nem jött össze. Családdal se mentünk, barátnőkkel se lett Balcsi. De azért még így is örülhetek, hiszem 3 helyre mégis eljutottam. 2 napot voltam Balatongyörökön, amit köszönhetek a makacsságomnak és igenemberkedésemnek – és persze Neked, édes. :D Belecsöppentem egy (majdnem) teljesen idegen, jól összeszokott társaságba, de egyetlen este elég volt hozzá, hogy mindenki jól megjegyezze a nevemet. Hadd ne kelljen részleteznem, miért… Lényeg, hogy nagyon jó volt, még így is, hogy a felére nem emlékszem. :D :P
Ezt követő hétvégén szintén elég spontán ötletként bátyámmal elutaztunk Debrecenbe, a Campus fesztiválra. Még sosem voltam ebben a városban, ilyen messze Győrtől, úgyhogy eleve örültem neki. A fesztiválozgatást összekötöttük egy kis városnézéssel is, szóval tök jó volt minden. :) Voltunk Quimby koncerten, akikről a Balcsi előtt szinte nem is tudtam, de azóta nagyon megszerettem a számaikat. Élmény volt, már csak azért is, mert ez volt életem első fesztiválja. (:
Hazatérve, másnap már indultam is a soproni unokatesómékhoz. Reeengeteget kutyáztam, meg elfogyasztottam életem első sushiját és garnélarákját. Lehet tapsolni! (Amúgy nem ízlettek.)

Continue reading →

Ma félig-meddig legyőztem magamat. Utálok telefonálni (jó, nem utálok, csak nem szeretek), ezt sokan tudják. És ugyanígy vagyok a webkamerázással is. Nem szeretem, mert akkor csak oda lehet figyelni, nem lehet ásítozni meg egyéb módon szenvedni a gép előtt. Meg még egy csomó dolgot tilos. Na mindegy, ma végülis bekapcsoltam skypeon egy török srácnak, akivel már vagy egy éve beszélgetek, és már nagyjából ennyi ideje könyörög is érte. Beszélni nem voltam hajlandó, de láthatott, cserébe megmutatta a szobáját, ahonnan nyílt egy teraszajtó, ami a kamerában kiégett a fénytől, úgyhogy tökre nem láttam semmit, de azt állította, hogy ott a tenger, úgyhogy majdnem megvesztem az irigységtől… :) És megmutatta a “moscow” feliratos pólóját is, amit egy orosz tengerész barátjától kapott. Ő is tengerésznek tanul. És a tenger mellett tölti az egész nyarat, értitek. *sóhaj*

Aztán találkoztam egy ősrégi ismerőssel, akivel 8-9. osztály környékén nagyon jóban voltam, aztán ahogy nőttünk, úgy egyenes arányosságban (jól mondom? mióta leérettségiztem, nem tudok matekul) távolodtunk is el egymástól. 13. végére már csak egy fiú volt, akinek köszöntem a folyosón, és aki néha odajött 1-1 mondatot váltani. Most elhívott fagyizni, és bár 2 óra után leráztam szegényt, egész jól viselkedett. Szóval kedves volt, no. Mostanában több ilyen régi ismerőssel is összefutottam amúgy. És ez tök fura. Hol voltak eddig…? Vagy ne kérdezzek, csak örüljek, hogy most vannak és nem hagynak unatkozni? Oh igen, így sokkal szebben hangzik. :)

Láttam a városban egy olyan ismerősömet is, akit még nem ismerek, csak látásból, Krúdys volt még nagyon régen (nem mintha öregíteni szeretném), és most msn-ezünk. Nézett és nem tudott beazonosítani, úgyhogy megadtam magam, integettem és mosolyogtam, remélem azért leesett neki, hogy ki vagyok… :)

Voltam moziban is, Shrek 4-en, 3D-ben. Hűha. A 3. részt nem láttam, a 2.-ra nem emlékszem, szóval nem nagyon tudok viszonyítani, de nem volt rossz. Végülis sokat nevettem, vagyis inkább csak mosolyogtam, a mellettem ülő kedves egyén viszont jókat kacagott. :) Csillagokat is néztem, meg vártam, hogy lehulljanak. Nem tették.

Oh és ma beleharaptam az almámba. Mondjuk úgy, édes volt, de azért belefájdult a fogam…

Hogy valami pozitívat is írjak: ma vettem magamnak végre fényképező állványt. Holnap fotózok. (: