Portugál

Már megint színházban jártam. :)

Portugál. Egy igazi magyar tragikomédia Forgács Péter rendezésével. Ezek alapján nagyon nem lehet mellényúlni, hát nem is nyúltak. Bevallom, az első jeleneteknél kicsit megijedtem, hogy mit fognak kihozni a Kisfaludy terem icipici színpadjából, amire csak egyetlenegy díszlet fért, az irgácsi “italbolt”, és feltettem magamnak a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is nézném én élvezettel egy falusi kocsma életét? De élveztem, sőt, az egész közönség élvezte, sőt, szinte megszakítás nélkül nevetett, vagy legalábbis mosolygott mindenki. Ez pedig akkor már csak jelent valamit. Nem? :)

Az irgácsi kocsma mindennapjai eseménytelenül telnek a megszokott rend szerint – a kocsmáros (Szabó Sipos Barnabás) és lánya, Masni (Balsai Mónika) nyugalomban élik egyszerű kis életüket. Reggeltől-estig dolgoznak, kiszolgálják a be-betévedő vendégeket, akik többsége már mindennapi látogatónak számít, ha másért nem is tér be, hát akkor azért, mert éppen arra járt. Retek (Ungvári István) hiába udvarol a maga stílusában Masninak, a lány nem viszonozza érzelmeit. Csipesz (Posonyi Takács László) a maga hiperaktív, össze-vissza beszélő módján mindig feldobja a hangulatot, ha a kocsmában nem is, a nézőtéren garantáltan. :) Sapkájára nevéhez hűen egy csipeszt tűzve naponta betéved törzshelyére, ahol összeül a haverokkal, és véletlenül mindig elkerüli a feleségét (Szina Kinga), aki véletlenül mindig rosszkor érkezik, de ha már ott van, a pultra támaszkodva elfogyaszt egy-egy fröccsöt, majd biciklijével akadálymentesnek nem nevezhető módon továbbteker. A nyitás utáni legelső vendék persze mindig Sátán (Kelemen Zoltán), akinek már olyan szinten sok dolog csorgott le a torkán, hogy se beszélni, se menni nem tud normálisan. Persze azért szeretjük őt is. Nézni legalábbis. Aki még néha-néha betér, az nem más, mint a község papja (Crespo Rodrigo), aki mellesleg Fradi-drukker, mint minden rendes magyar ember. Na persze ezek után még csak ott tartunk, hogy komédia. A tragédia részéhez még kell egy pesti fiatalember (Sárközi József), aki a faluba érkezik, hogy pihenjen pár napot, mielőtt az eddigi életét hátrahagyva Portugáliába utazik. És akkor jön a konfliktus, ami nélkül a dráma nem is lenne dráma: a nagyvárosi fiatalember beleszeret Masniba – aki kreativitását megmutatva becenévként a Bece nevet választja neki – és ezúttal az érzelmek kölcsönösek. Retek halálosan féltékeny lesz, Csipesz megunja a falusi életet és szökni készül, megjelenik Bece felesége, hogy hazavigye férjét, Sátán olyan dolgokat állít amik valójában nem igazak, a pap pedig olyan választ ad, melyek miatt valaki kezén vér fog száradni…

Ízelítőnek ennyi legyen elég. Nagyon tetszett a darab, szerintem érdemes megnézni. A rendezés, a karakterek, a poénok…szuper volt! :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>