Más

Ez most tényleg más. Mert ő olyan, aki úgy néz rám, hogy ha nem mondja, akkor is tudom, hogy szeret. Minden percben érezteti velem, hogy mennyit érek neki, mennyire fontos vagyok számára, mennyire megbecsül, és mennyire örül, hogy létezem.
Ő olyan, aki tudja, hogy ritka lyukacsos mostanság a memóriám, és ezzel úgy tud viccelődni, hogy azon még én is nevessek. A második látogatásomnál a kezembe adja a kulcsait, és rám, vagyis a memóriámra bízza a döntést, hogy vajon melyik ajtó nyílik az ő albérletükbe – megadva ezzel az esélyt arra, hogy a szomszédok betörőnek nézzenek, ha mondjuk eltévesztem az emeletet (ami, nem mellesleg, valóban majdnem megtörtént). Aztán, ha dideregve hozzábújok, és azt mondom, hogy hideg van náluk, odaadja a pulcsiját, sőt mi több, a teljes védelem és megelőzés érdekében egyből hetet is rám ad. És amikor már úgy nézek ki, mint egy száz kilós szumó bajnok, megtippelteti velem, hogy mennyi idő alatt tudom levenni ezt a hét réteget. Ha veszítek, addig kell dobálnom a dartson, míg 20-ast nem dobok, ha sikerül, kapok egy csókot. Aztán, miután elsőre sikerül, másodszorra növeli a rétegek számát, és csökkenti az időt – így végül jöhet a darts, amivel addig nyaggat, míg el nem hiszem magamról, hogy tudok játszani (és nem csak a vakolatot rongálni). És tényleg, 5-ből 3 nyíl a 20-asban végzi, lány létemre pályacsúcsot döntök. Aztán elkezd ugrálni a matracon, és én ugrálok vele, és nevetek, mert az egész olyan, mintha trambulinon hülyéskednénk. Aztán az egyik ismerőse rám szól, hogy fel fogok fázni, ha harisnyában mászkálok a lakásban, mire ő kiszól a szobából, hogy „Nem tudtad, hogy az angyalok soha nem lesznek betegek…?”. (Létezik olyan lány a Földön, aki ettől a mondattól nem olvadna el?)
Ő olyan, aki azt mondja, tökéletes vagyok (majd hozzáteszi, hogy “persze, hogy nem vagy tökéletes…az a fránya memória…”), és közben nem is tudja, hogy ő mennyire az számomra.

[ Bocsánat, ha most túl sok az ilyen témájú post, ráadásul még nem is aznap írom, hanem csak utólag pótolva, és most mindig minden az életemről szól, de másra nem vagyok képes, mert most ez az, ami velem történik, ez az, ami kitölti a mindennapjaimat, és leköti a gondolataimat. Don’t worry, mindjárt itt a vizsgaidőszak, akkor majd jönnek a kikattanós-becsavarodós-ideges-hisztis-nyafka postok. ^^ ]

Szeretem Dést!

Összejöttünk, van ilyen,
Hogy összejöjjön, ahogy egyszer sem
Bolondos kis szerelem
Össze-vissza ver a szívemben
Hajnal körül a rakpart fölül
A Hold a lábunkhoz ül.

Ha átölelsz egy kicsikét,
Azt eltehetjük emléknek
Így, mondd, hogy igen!
Az élet ilyet is tud adni még
Ha el tudod fogadni könnyedén
Mondd így: c’est la vie!

Összenőttünk, tudod-e?
Mint furcsa párok, kik a filmekben
Eleinte sohase,
De bezzeg végül, hogyha kettesben…

***

Megj.: Nem csak Dést szeretem. (:

Ez egy ilyen (jó) nap volt

Hétfő este a Budavári Labirintusban barangoltunk Lillával, mécsesekkel kirakott utat követtünk, apró ajándékokat kerestünk, mintha gyerekek lennénk újra, és végigmentünk a vaksötétségben kacskaringózó úton, mert mi bizony nagyon bátrak vagyunk. ^^
Ma a makroökonómia előadáson mellette ültem – mellette, m, mint Máté mellett -, együtt jegyzeteltünk, kaptam tőle puszit, amikor a tanár a tábla felé fordult, és végignéztem, ahogy rózsaszín tollal szivecskét rajzol a füzetembe. Ezen dolgok miatt olykor egyik pillanatról a másikra képes vagyok éveket fiatalodni. Újraélem a tiniéveket. :D
Aztáán…kihagytuk az információs társadalom előadást, és helyette könyvtárba mentünk Lillával, aztán a suli előtt az udvaron üldögéltünk, mint a ‘jó gyerekek’. (Hupsz, egy pillanatra megingott a glóriám.) És akkor elhívott Kanizsára – mármint m, mint Máté – és én egyből igent mondtam. Szóval: két hét múlva megyek Kanizsára, yeeey! ^^
Este pedig bowlingozni voltunk, tízen (szaktárs-barátok, plusz Reni, meg Zsófibarátjagábor :)), ami nagyon jó volt, annak ellenére is, hogy iszonyatosan bénán tudok bowlingozni. Egyszer majd csak megtanulok. A remény hal meg utoljára, ugyebár.
Két óra játék-móka-kacagás után nála – mármint m, mint…tudjátok – aludni pedig hab a tortán, csak, hogy tényleg teljesen tökéletes legyen a nap. Egy üveg bor, egy idióta vígjáték, és teljes a rózsaszín köddel borított boldogság (na jó, igazából ezek nélkül is). :)

Húsvét

Ma kirándultunk egy nagyot anyumékkal. :) Megmásztuk Csókakő „fantasztikus” várát (kéremszépen, egymásrahurcolt kődarabok kéccázért), aztán túráztunk az erdőben Bodajk mellett. Volt fűben ülős piknikezés, magas szikláról kilátás, patakcsobogás, és tóparton napozás. Merthogy a borús kezdet ellenére a végére még a nap is kisütött és kellemes idő lett, szerencsére. Sétáltunk sokat, aminek köszönhetően persze megint sikerült eltévedni (párszor…gyalog, illetve autóval egyaránt :D)… Na de a lényeg, hogy friss levegőn voltunk, és jól elfáradtunk. Én legalábbis biztosan. :)

A húsvétról úgy egyébként annyit, hogy csokitojás- és csokinyuszisereg helyett csak 2 tábla Milkát kaptam, mert nálunk már nem nagyon szokás az ajándékozás, tekintve, hogy bátyám már 25 éves, én meg 20, ráadásul el is vagyok hízva. Az említett két szép lila Milkát már be is tömtem, és félek, ugyanezt tettem volna akkor is, ha kettő helyett tizenkettő tábláról beszélünk. Éhségem határtalan, ez van, de már dolgozom az ügyön. Új hét, új kezdet. Vagymi… Amúgy meg, ha bárki locsolási szándékkal csengetni mer holnap kora reggel, sikítok és harapok. És persze semmilyen körülmények között sem nyitok ajtót. Nem csak reggel, hanem úgy amúgy se.

Boldogság

Kipihenten ébredt. A napsugarak cirógatták az arcát, a takaró alól kilógó lábujjait simogatta a szobán átsuhanó lágy tavaszi szellő. Jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy végre otthon ébredt. Otthon, ahol utolérheti önmagát, ahol nem kell rohannia, ahol egy kicsit lelassul az élet, ahol valamilyen varázslat folytán lassabban ketyeg az óra. Egy ideig csak ült az ágyon, és hagyta, hogy a kérdések villódzó képekként átfussanak az agyán, hogy a szeme előtt megjelenjenek a képzeletbeli kérdőjelek. Azon töprengett, vajon mi az, ami hiányzik. Mi az, amitől boldogabb lehetne? Hallgatta az utcáról beszűrődő kisvárosi zajokat, a madárcsicsergést, a falevelek zizegését. Eltöprengett az életén, az elmúlt napokon, heteken. Percekig a színes-kockás takaró alatt ücsörgött, lábait törökülésbe helyezve, egyik kezével a combjára könyökölve, másik kezével egy hajtincsét tekergetve a kitárt ablak felé pislogott. Erősen koncentrált, alaposan átgondolta a dolgokat, kereste a pontot, a választ a kérdőjelre. Aztán fogta, és ledobta magáról a takarót. Egy mozdulattal talpra szökkent. Az arcán mosoly ült. Hát persze. Megvan. Hogy mi hiányzik az életéből? Butaság lenne ezen tovább gondolkodni. A válasz egész egyszerűen: semmi. Az ég világon semmi. Azt mondják, akkor vagy igazán boldog, ha nem lennél senki más helyében. Ha szeretsz, és szeretnek. Hogy mitől lehetne boldogabb? Mégis miben mérjük a boldogságot? Mi a különbség boldog és boldog ember között? Lehet valaki boldogabb a boldognál? Persze, hogy nem. Ami azt illeti, ő most a világ minden kincséért sem cserélt volna helyet senkivel, mert a markában tartotta az összes kincset, amire pillanatnyilag szüksége volt. Mindene megvolt, amire valaha is vágyott. Érezte a szeretetet, és bizony szeretett is. Az igazság az, hogy igazán nagyon boldog volt.

Séta itt, séta ott

Ma nyári meleg volt, aminek örömére Danival sétáltunk egy hatalmasat a városban. Szabadság tér, szökőkút, játszótér, Lánchíd, Andrássy. Rengeteg ember volt az utcákon, de most valahogy egyáltalán nem volt zavaró a tömeg. Úgy éreztük magunkat, mintha épp egy idegen városban lennénk felderítőtúrán, egy külföldi nyaraláson. Pedig, ez csak Budapest.

Budapest. A város, amit minden (ilyen) nappal egyre jobban szeretek. :)

[ p.s.: ma vettem magamnak egy könyvet! ^^ Angol nyelvű, The Brightest Star in the Sky. Remélem jó lesz. :) ]

Eseménydús nap #2

Négy óra alvás nem elég.
A tipográfia érdekes, de négy óra alvás után elég unalmas tud lenni.
A PizzaKing-es pizza csak akkor nagyon finom, ha az éttermükben eszed, nem pedig rendeled.
Még ha azt is hiszed, hogy már megint lemaradtál az illusztrációkészítés óra legelejéről (ergo a legfontosabb információkról, amik nélkül nem tudsz dolgozni), mert már megint sikeresen elkéstél, egy próbát mindenképpen megér, hogy mégis belépj az ajtón – mert ugye előfordulhat, hogy az óra is tíz perc késéssel indul.
Van olyan óra, amit megéri kihagyni, és helyette inkább vele, és velük a suli előtt sütkérezni a napon.
Van olyan óra, amire megéri bemenni, csak azért, hogy láthasd, ahogy ő melletted ülve figyel és szorgosan jegyzetel, miközben vágyakozva néz rád, és a pad alatt szorítja a kezedet.
A meggyőzőképesség igencsak fontos dolog. Lehet, hogy valakinek éppen nincs kedve, és megint jön a kifogásokkal, de ha kellően szépen kérleled, mégis csak belemegy, és a végén még sütit is eszik veled. Sőt, gazdagodik egy új profilképpel. Meg egy „végre jó” közös képpel…
A csokis-málnás pite nem olyan finom, mint az epres-banános, de azért még így is rettentően gusztán néz ki, és isteni az íze.
Négy óra alvás után nem mindenki fotogén…
Hazaérni és végre pihenni egy kicsit – jó dolog.
Hajat mosni és zuhanyozni egyet – felfrissítő érzés.
Fényfestéssel szórakozni – mókás.
Utolsó pillanatban elkezdeni készülődni, nulla kedvvel elindulni szórakozni – kockázatos.
Hulla fáradtan egy egészen jót bulizni, táncolni, énekelni – talán nem is olyan lehetetlen.
;)

Eseménydús nap

Kevés alvás, mellette ébredés. Reggeli, rohanás, búcsúzás. Jelnyelv óra, jelnyelv próba, dalszöveg, kézmozdulatok, nevetés. Metrózás, otthon, ebéd, szusszanás. Készülődés, napifelső keresés, indulás. Keleti pályaudvar, Dani, megérkezés. Troli, haza. Séta, Spar, olcsóMilka. Keleti, találkozás. Várakozás. Elkésés, lekésés. Aréna, mozi, Ismeretlen férfi, tortilla chips, etetés. Tetszik jobbra, nem tetszik balra. Tesco, borok, Sangria. Metró, Deák tér. Park, pad, ücsörgés, beszélgetés.

Barátok. Eseménydús napok, tavaszi esték. <3