Más

Ez most tényleg más. Mert ő olyan, aki úgy néz rám, hogy ha nem mondja, akkor is tudom, hogy szeret. Minden percben érezteti velem, hogy mennyit érek neki, mennyire fontos vagyok számára, mennyire megbecsül, és mennyire örül, hogy létezem.
Ő olyan, aki tudja, hogy ritka lyukacsos mostanság a memóriám, és ezzel úgy tud viccelődni, hogy azon még én is nevessek. A második látogatásomnál a kezembe adja a kulcsait, és rám, vagyis a memóriámra bízza a döntést, hogy vajon melyik ajtó nyílik az ő albérletükbe – megadva ezzel az esélyt arra, hogy a szomszédok betörőnek nézzenek, ha mondjuk eltévesztem az emeletet (ami, nem mellesleg, valóban majdnem megtörtént). Aztán, ha dideregve hozzábújok, és azt mondom, hogy hideg van náluk, odaadja a pulcsiját, sőt mi több, a teljes védelem és megelőzés érdekében egyből hetet is rám ad. És amikor már úgy nézek ki, mint egy száz kilós szumó bajnok, megtippelteti velem, hogy mennyi idő alatt tudom levenni ezt a hét réteget. Ha veszítek, addig kell dobálnom a dartson, míg 20-ast nem dobok, ha sikerül, kapok egy csókot. Aztán, miután elsőre sikerül, másodszorra növeli a rétegek számát, és csökkenti az időt – így végül jöhet a darts, amivel addig nyaggat, míg el nem hiszem magamról, hogy tudok játszani (és nem csak a vakolatot rongálni). És tényleg, 5-ből 3 nyíl a 20-asban végzi, lány létemre pályacsúcsot döntök. Aztán elkezd ugrálni a matracon, és én ugrálok vele, és nevetek, mert az egész olyan, mintha trambulinon hülyéskednénk. Aztán az egyik ismerőse rám szól, hogy fel fogok fázni, ha harisnyában mászkálok a lakásban, mire ő kiszól a szobából, hogy „Nem tudtad, hogy az angyalok soha nem lesznek betegek…?”. (Létezik olyan lány a Földön, aki ettől a mondattól nem olvadna el?)
Ő olyan, aki azt mondja, tökéletes vagyok (majd hozzáteszi, hogy “persze, hogy nem vagy tökéletes…az a fránya memória…”), és közben nem is tudja, hogy ő mennyire az számomra.

[ Bocsánat, ha most túl sok az ilyen témájú post, ráadásul még nem is aznap írom, hanem csak utólag pótolva, és most mindig minden az életemről szól, de másra nem vagyok képes, mert most ez az, ami velem történik, ez az, ami kitölti a mindennapjaimat, és leköti a gondolataimat. Don’t worry, mindjárt itt a vizsgaidőszak, akkor majd jönnek a kikattanós-becsavarodós-ideges-hisztis-nyafka postok. ^^ ]

2 thoughts on “Más

  1. Jajjj ne csináld már, szerintem mindenki örül, hogy ilyeneket olvashat, én legalábbis nagyon örülök neked :) Meg irigylem, hogy te legalább tudsz írni, én még arra is lusta vagyok :D

  2. Köszi Vica! :)) Az írás nekem is csak itthonról megy, ha Pesten vagyok, mindig elröppennek úgy a napjaim, hogy észre se veszem. És csak ilyen 10 perceket kerülök a gép elé, ami alatt meg lehetetlenség normálisan megfogalmazni a gondolataimat. Na de szedd ám össze magad, aztán írj te is gyakrabban! :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>