Húsvét

Ma kirándultunk egy nagyot anyumékkal. :) Megmásztuk Csókakő „fantasztikus” várát (kéremszépen, egymásrahurcolt kődarabok kéccázért), aztán túráztunk az erdőben Bodajk mellett. Volt fűben ülős piknikezés, magas szikláról kilátás, patakcsobogás, és tóparton napozás. Merthogy a borús kezdet ellenére a végére még a nap is kisütött és kellemes idő lett, szerencsére. Sétáltunk sokat, aminek köszönhetően persze megint sikerült eltévedni (párszor…gyalog, illetve autóval egyaránt :D)… Na de a lényeg, hogy friss levegőn voltunk, és jól elfáradtunk. Én legalábbis biztosan. :)

A húsvétról úgy egyébként annyit, hogy csokitojás- és csokinyuszisereg helyett csak 2 tábla Milkát kaptam, mert nálunk már nem nagyon szokás az ajándékozás, tekintve, hogy bátyám már 25 éves, én meg 20, ráadásul el is vagyok hízva. Az említett két szép lila Milkát már be is tömtem, és félek, ugyanezt tettem volna akkor is, ha kettő helyett tizenkettő tábláról beszélünk. Éhségem határtalan, ez van, de már dolgozom az ügyön. Új hét, új kezdet. Vagymi… Amúgy meg, ha bárki locsolási szándékkal csengetni mer holnap kora reggel, sikítok és harapok. És persze semmilyen körülmények között sem nyitok ajtót. Nem csak reggel, hanem úgy amúgy se.