I’ve been here before

„Cause it feels like I’ve been, I’ve been here before, you are not my savior, but I still don’t go. Feels like something that I’ve done before, I could fake it, but I still want more.”

Vallomás

Egy éve ilyenkor búcsút intettem neki, végleg. Egy éve ilyenkor átsírtam egy egész napot (és még utána számtalan másikat), annyira fájt. Döntéseket hozni mindig nehéz, hiszen amíg nem döntesz, addig minden lehetséges. Addig még bármi történhet. Viszont abban a pillanatban, amint elhatározod magad, hogy hogyan tovább, a többi út eltűnik a lábad alól, és csak egyfelé mehetsz tovább. Nincs visszaút, nincs jobbra, se balra. Csak egyenesen előre. Én megtettem. Leléptem az útról, hogy megkezdjek egy újat. Lapoztam a könyvben, hogy új fejezet kezdődhessen. Életem legnehezebb döntése volt, amit még azóta is sokszor felidézek, és olykor eltöprengek azon, hogy vajon „mi lett volna, ha”…mi lenne most vele, velem, velünk. Milyen lenne az, ami most nincs.
Egy éve ilyenkor elengedtem őt, és elengedtem vele azt a felhőtlen-boldog 3,5 évet, hogy megkeressem a boldogságot újra, más utakon, egyedül – és másokkal. Fáj, ha arra gondolok, hogy milyen egyszerű és gondtalan volt akkor, vele az életem. Fáj, ha eszembe jut, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. És fáj, hogy mennyire eltávolodtunk azóta egymástól. Akkor mindent tudtam róla, most már egyáltalán nem tudok semmit. Nem is ismerem. Akkor fontos voltam neki, most talán még azt sem venné észre, ha hirtelen felszívódnék, és örökre eltűnnék a Föld színéről…
Olyan ez, mintha az a régi egy teljesen más élet lett volna. Mintha akkor egy nyugodt kis patak lettem volna, aki a megszokott kis mederben csordogál a másik patak mellett. Most pedig ide-oda csapongó, hullámzó, morajló tenger vagyok. Apró-csobogó patakként megszoktam az örök harmóniát. A változatlanság biztonságát. Aztán egyszer csak kicsordultam a mederből, és azóta állandóan változok és formálódok. Hol ilyen vagyok, hol olyan vagyok. Hol erre megyek, hol arra tartok. Mégis, bár eltelt már jó pár hónap, még mindig furcsa ez a bizonytalanság, és ez a szüntelen „egyszer fent, másszor lent” dolog.
Persze, gondolom, így van jól. Egy ilyen döntés mindig nehéz, akkor, az adott pillanatban is, és később is. Ilyen az, amikor valakit, akit szeretsz, elengedsz. Ez az élet rendje, egyszer minden seb begyógyul, az idő mindent megold…és így tovább, blablabla, jöhet a többi klisés baromság. Tudom, tudom. De attól még icipicit, ott legbelül úgy érzem, nekem örökké fájni fog, ha rá gondolok.

Wasárnap

Elég kis punnyadósra sikerült a hétvége, ami egészen furcsa így a szerda-csütörtök-pénteki Adris napok után. Akkor ugyanis jártunk mindenfelé, IKEA-ztunk, Móninál Tabuztunk, Dokk café-ban buliztunk, Sugar shop-ban sütiztünk (ó, az az isteni epres-banános vaníliás pite…!). Szuper napok voltak, feldobódtam, feltöltődtem, imádtam. És örültem, hogy végre megmutathattam Adrinak, hogy milyen ez a pesti pörgős élet, amiről mesélni nem elég… :) A szombat elment a semmittevéssel, csak az Allee-ig dugtam ki az orrom (villamosra fel, villamosról le), mert hát bár szürke esős idő volt, azért valamerre mégis csak illik menni. Mindig. Ma „reggel” kaptam meglepi-reggeli péksütit (^^) aztán végre megnéztük az Aranyhajat Lillával, takaró alá bújva sírtunk és nevettünk. Nagyon tetszett, olyan aranyos mese! Délután meg megjártuk a WAMP-ot. Csak hogy a mai nap se teljen el úgy, hogy nem szívok egy kis friss levegőt.
Hogy mi az a WAMP? „Havonta – olykor annál többször – jelentkező társas esemény, amely kiemelkedő magyar designereket, művészeket, neves galériákat tár a nagyközönség elé. Kulturális és design fórum, urbánus találkozási pont, ahol nemcsak alkotók és vásárlók, hanem budapestiek, turisták, kreatív szakemberek, trendszetter fiatalok, bringások és családosok futnak össze.” – valahogy így fest a WAMP, azaz a wasárnapi művész piac. Ma látogattam ki először a Millenárisra, hogy végre megtekinthessem ezt a híres-nevezetes vásárt. Hát nem csalódtam. :) Rengeteg egyedi dolog volt, amibe első ránézésre beleszerettem, és hoztam is volna haza egyből, ha a pénztárcám (és a lelkiismeretem) engedi. Mivel sajnos ez alkalommal ezt nem engedhettem meg, csak egy gombgyűrűt vettem 800 Ft-ért, ami viszont nagyon-nagyon aranyos, és tényleg nem kapható máshol. A gyűrűkön, karkötőkön, hajpántokon, táskákon kívül sorra beleszerettem a különféle cuki kisállat figurákba is, főleg a kedvesen felém pislogó medvebocsokba. Hát szóval, tudtam volna vásárolni. Szerintem mindenképp megéri olykor-olykor kilátogatni mindenkinek, aki kicsit is szereti a designt, a kreatív, ötletes, egyedi dolgokat.

Változás

Ujjai a forró bögréhez tapadtak, orra a hideg üveghez nyomódott. Lábait felhúzva, az ablakpárkányra kuporodva ücsörgött a fűtött szobában. Tekintete a távolba meredt, kifejezéstelen arccal kémlelte az ablaküvegen túli világot. Ez volt minden, amit egy kívülálló az adott pillanatban láthatott. Hogy belül mi zajlott, azt csak ő tudta. Csak ő tudhatta. A háttérben halkan szólt a zene. A szemben lévő épület bejárata felett egy zászlót lengetett a szél. „Legutóbb jobbra hullámzott. Most pedig balra.” – állapította meg. A szavakat hangosan mormolta maga elé, mintha valakinek szánta volna őket – pedig nem volt rajta kívül senki a szobában. Egyedül volt. Bögréjét ajkai elé emelte, majd fújni kezdte a forró italt. Közben a zászló mozgását figyelte, ahogy a kék-sárga anyagot ide-oda csapkodta a szél. Elmerengett. Gondolatai visszakanyarodtak a múlt hónaphoz, a múlt héthez, a tegnaphoz. Óvatosan szürcsölt egyet a forró teából, miközben az emlékek, azok a keserédes emlékek végigpörögtek a szemei előtt. Mennyire más volt minden… Akkor. Próbált tovább látni, próbálta elképzelni, hogy mi lesz holnap, mi lesz egy hét, egy hónap múlva, de nem tudta megjósolni. Előre nézett, de nem látott mást, csak a szomszéd ház omladozó, szürke falait. A zászló tovább lengett, majdhogynem a zene dallamával megegyező tempóban, oda s vissza.
Odakint a szél irányt váltott. Legutóbb még balról fújt, aznap jobbról. Szíve egyszer jobbra húzta, másszor balra. Egyszer előre, másszor hátra… És akkor megértette, hogy az életben, ha más nem is, ez az egy dolog biztos. A változás.

„Regrets and mistakes, they’re memories made
Who would have known how bittersweet this would taste?”

Vándortúra

Csavarogtam, kavarogtam, bóklásztam, csúszkáltam, seggre ültem, felálltam, figyeltem, hallgattam, körbenéztem, kiláttam, elvesztem és megtaláltam.

Nagy levegőket véve magamba szívtam a tavaszt. És bizony, nagyon de nagyon (de nagyon!)…elfáradtam.

Bakonyban jártunk. Ki a világból, és vissza.

Fix it

Kezében szorosan fogta a ragasztót, és azon elmélkedett, vajon miért került már megint vissza ugyanoda, ahonnan indult. Órákhosszat törte a fejét. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, és a plafont bámulta. Aztán rájött, hogy felesleges találgatni. Teljességgel hiábavaló próbálkozás megérteni a miérteket. Hogy miért? Csak. Mert. Ne kérdezgess, úgysem kapsz értelmes választ. Igen, ez az. Nem kellenek válaszok. Nem kell más, csak ragasztó. Éppen amennyi szükséges. Azzal fogta magát, felállt, és az asztalhoz lépett. A zsebéből előhúzott egy kendőt, az asztalra terítette és gondosan kicsomagolta. Ezeregy szilánk hevert előtte a textilen. Felemelte a ragasztót, és nekilátott. Összeragasztotta a darabokat. Egyiket a másik után. Megpróbálta rendbehozni azt, amit valaki más elrontott.