Emlékszem, hogy általános iskolában lány létünkre nekünk is épp úgy részt kellett venni a barkácsórákon és fúrni-faragni, falapokat kalapácsolni és satuba szorítani, mint a fiúknak megtanulni varrni és goblenezni. Ez így volt fair. A rajzórákon is együtt ültünk, nagyra nyílt őzikeszemekkel figyeltünk, és követtük a boszorka tanárnő instrukcióit (mertünk volna másképp tenni…). Félreértés ne essék, imádtam a rajzórákat is és Éva nénit is, annak ellenére, hogy a tanárnő úgy nézett ki, mint egy fekete varjú, és néha úgy is viselkedett (mármint rikácsolt). Persze abban, hogy néhány társammal ellentétben én minden alkalommal élvezettel ültem végig azt a heti 45 percet, nagyban közrejátszott az a tény, hogy engem előszeretettel azonosított ügyeskezű bátyámmal, így csupán a vezetéknevem elég volt ahhoz, hogy már az első nap elfoglalhassam a kiskedvenceknek fenntartott trónon előmelegített helyemet. Ettől eltekintve is azt mondom, hogy a rajzórák összességében jók voltak – színeztünk, festettünk, ügyeskedtünk, különböző technikákkal ismerkedtünk meg az évek során. Egyetlen baj volt velük: bár biztos vagyok benne, hogy valamelyest fejlesztették a kreativitásunkat, úgy érzem, a fantáziánknak mégis túl erősen húzták meg a határvonalait azzal, hogy a rajzolás folyamatának önmagában egyszerű és tiszta mivoltát felesleges szabályokkal piszkították.
“Vegyél magad elé egy A4-es lapot és tartsd vízszintesen (azt mondtam vízszint, nem vízesés!); mérj le és húzz be egy öt centis margót (vonalzóval, nem szemmértékre!); húzz egy egyenest a lap közepére (vonalzóval!!); rajzolj rá egy virágot (körzővel, kislányom, körzővel!) és színezd pirosra (mondom pirosra, ne szívárványszínűre!)!”. Talán ezzel sikerült érzékeltetnem, hogy mire is gondolok.
Alsó tagozatos kisdiákként (még a boszorka néni rajzórái előtt) voltam elég kreatív ahhoz, hogy csak úgy gondoljak egyet, és a pokémon kártyák gyűjtése, a felettéb izgalmas matrica- és szalvétacserélgetés, illetve a színes pupák figurák pöckölgetése mellé kitaláljak egy új játékot az osztálytársaimnak: hirdessünk zártkörű rajzpályázatot! Na, mit szóltok? Minden hétre egy téma, 10-20 Ft nevezési díj. Ti rajzoltok, én bírálok, a nyertes pedig a beadott pénzből ajándékot kap. Ha hiszitek, ha nem, az ötletem meg is valósult. Hogy sikert is aratott, azt azért nem mondanám, de két témában összesen 15 rajzot kaptam a kezembe. Meseország és farsang – ez a két egyszerű szó bűvös varázsszóként hatott, beindítva a lányok (akkor még ártatlan) fantáziáját, arra késztetve őket, hogy színes ceruzát és filctollat ragadjanak, és alkossanak. Mondanom sem kell, a fiúk inkább maradtak a pokémon kártyáknál.
