Hohóó

Huhúú,
ma is dolgoztam, meg tegnap is, meg múlt hétvégén is, és munkából hazafelé, este, kedvem támadt havazni. Márminthogy hemperegni a hóban, meg szánkózni, meg hógolyózni, meg ilyenek. Úgyhogy sétáltam egy picit a mellettünk lévő tempom körül, rugdostam a havat, miközben szólt a fülemben a zene, és jajdejó volt! És felnéztem az égre, és szép volt, látszott a Hold, meg alatta az Orion, szóval legszívesebben kidőltem volna és a hóban fekve bámultam volna az égboltot. És meg is tettem. Csak előtte még letapostam szív alakban a havat az erkélyünk előtt, aztán felhívtam anyumat, hogy nézzen ki egy pillanatra. Régen is mindig ezt csináltuk Kristóffal, az ablak előtt szűz hó nem maradt! Legjobb móka mindenfélét beleírni/rajzolni. ^^ Szóval, anyum (és a szomszédok) kaptak egy szivecskét, én meg utána beledőltem és csináltam egy hóangyalt is, csak hogy teljes legyen a nap.

És olyan jó érzés, hogy letudtam a munkát,
meg, hogy majdnem minden ajándék megvan,
meg, hogy vége a félévnek,
és tök lelkes vagyok a következőt illetően (mert lesz kiadványszerkesztésem, meg illusztrációkészítésem, meg tipográfiám, plusz lehet veszek fel tesit is, hogy végre mozogjak),
meg az is, hogy kaptam 13. havi szoctámot a sulitól,
és holnap nem lesz más dolgom, csak írni és sütni, és a l u d n i .
Juhéjj!

Pest hiányozni fog…de ha minden jól megy, a fogadalmamat megtörve (“sohatöbbépestiszilveszter!”) fent fogok szilveszterezni. Velük. (:

(Vizsgaidőszak van? Ja, igen. Áttettem a vizsgáimat januárra, mert rájöttem, hogy karácsony előtt sikeresen letenni őket eléggé esélytelen küldetés. Szóóval, holnaptól nemcsak írni és sütni és aludni fogok, hanem tanulni is. Bizonybizonybizony.)

Finomságok Varró Dani tollából

„Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -
mikor megnyugszol, akkor veszted el.”

*****

„De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,

s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.”

/Varró Dániel/

Pont pont pont

. . .

„Nem mondasz nekem semmit, de én valamit mondanék
Te nem lettél a szó, én meg nem lettem toldalék
Már a varázsló is eltűnt, nem javított meg, látod
Egy újabb szívtörés esetén a ragasztót te állod
Még mindig szótlan vagy, de valamit én még mondok
Nem hagyok neked itt semmit, csak ezt a három pontot

Az égi szálak, a labirintus vége nálad
Ha szeretnéd, hogy kiszálljak
Csak vond meg a vállad és engedj tévedni
még van időnk, azt hiszem, egy életnyi.”

. . .