Újra együtt

Szóval az úgy történt, hogy tegnap általános iskolás osztálytalálkozón voltam, és azt hittem, hogy haza fogok érni időben (még éjfél előtt), és beszámolok róla, de sajnos annnnyira jól sikerült, hogy csak 2 körül estem be az ajtón… :)

Nem is gondolkodtam előtte, hogy vajon milyen lesz újra találkozni azokkal az emberekkel, akikkel együtt töltöttem négy (esetenként nyolc!) évet. Akikkel anno nap mint nap találkoztam. Akiket bizony nem láttam már vagy hat kerek éve. És milyen volt? Furcsa lehet az ilyen “vadidegen ismerősökkel” beszélgetni, nem? Hiszen, valljuk be, már majdnem elkoptak azok a múltbéli szép emlékek, és jelentés nélkül csengtek fülünkben a régi nevek. Frusztráló lehet és kellemetlen. Talán. Na de nem velük, kéremszépen! Kellemes meglepetésként ért és jó érzéssel töltött el látni, ahogy ennyi különböző egyéniség egy helyre zsúfolódva együtt nevet. Igenis, hogy mindez sokat jelent. Hihetetlen egy társaság, én mondom! :) Tényleg annyira de annyira mások vagyunk, mindenki éli a maga kis életét, kit erre, kit arra sodortak az évek, tegnap mégis felnőtt módjára ültünk egymás mellett egy hosszú asztal körül, és beszélgettünk és nevettünk, mint a legjobb barátok. Körbenéztem, és azt láttam, hogy senki szinte semmit nem változott – ugyanazok az arcok, mosolyok, a beszédstílus, a humorérzék semmit sem változott – mégis annyira de annyira más lett mindenki. Komolyodtunk, változtunk. Felnőttünk. Öröm volt később azt hallani, hogy mindenkinek mennyire tetszett az este, hogy pozitívan csalódtak bizonyos emberekben. Sehol nem volt egy beszólás, egy gonosz megjegyzés. Ahogy Vanda fogalmazott: “csupa szeretet ez az osztály”. :) És tényleg. Ha hat éve, a Kölcsey falai közt ez nem is érződött, most bepótoltuk. Számomra szép emlék marad, annyi biztos. Remélem lesz még hasonlóban részünk így, együtt. Mert néha csak ennyi kell: újra látni az ezer éve elfeledett arcokat, ahogy rád néznek és mosolyognak. ^^

One thought on “Újra együtt

  1. De szépen zártad! :)) Nos igen, azt hiszem ez egy szép összefoglalója az estének.. mindenben egyet kell értenem veled. Ez egy igazi osztályközösség, nem hiába szerettem annyira kölcseys lenni ^^ naéspersze C-s! :) Szuper este volt!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>