Nincs is annál édesebb érzés, mint amikor végre elhatározod magad, és megteszed. Leveszed a polcról a befőttet. Eddig csak nézegetted, kerülgetted, szemezgettél vele már hosszú hónapok óta a küszöbön állva, most pedig végre veszed a bátorságot és belépsz az ajtón. Hagyod, hogy magához vonzzon. Adsz neki egy esélyt, hogy bizonyítson. Hogy bizonyítsa, nem véletlenül kapott helyet a polcodon. Lefújod az üveg tetejéről a felhalmozódott porszemeket, határozott mozdulattal lecsavarod a fedőt. Az illatoktól elbódítva belekóstolsz, egy kávéskanálhegynyit belenyalsz, vajon tényleg olyan ízletes-e, mint amilyennek tűnik. És igen. A külső báj az üvegfalakon túl is visszatükröződik. Vidáman a markodba kuncogsz, hiszen végre százszázalékosan biztos vagy benne, hogy erre az ízélményre megérte ennyit várni. Egy fikarcnyit sem csalódtál benne. Ami azt illeti, tökéletesebb nem is lehetne. Kilépsz a hűvös helyiségből, még egy utolsó pillantást vetsz a polcon sorakozó többi befőttre, majd hosszú időre rájuk zárod az ajtót. Se ki, se be. Mert most másra nincs szükséged. Csak arra az egyetlen egyre, amit éppen a kezeidben tartasz.

beszélgetések. halk suttogások a sötétben. titkok. töredékek az életről. az életünkről. történetek a múltról. rólunk. akik voltunk. hibák, amiket elkövettünk. amikre nem vagyunk büszkék. amiket nem hangoztatunk. amikről nehéz beszélni. kimondott szavak. az utánuk csengő üresség. két szempár. egymásra meredő néma tekintetek. ölelések. érintések. jelek. simogató szavak, hogy ez most tényleg. más. új. most jó. ismerkedés. az egymáshoz közelebb kerülés. őszinteség. bizalom. hit. remény.

Még soha életében nem érzett ilyet. Mit tenne, ha egy nap szembejönne vele az utcán? Elsétálna mellette. Ha felé integetne? Nem venné észre. Ha a kapualjban várna rá? Hátat fordítana. Ha felhívná? Nem válaszolna. Ha írna neki egy üzenetet? Törölné. Ha vissza akarná kuncsorogni magát az életébe? Száz lakatra zárná az ajtót előtte. Igazából mindezt már meg is tette. Hiába kopog, ez a kapu többé már nem nyílik ki a lábai előtt. Többé nem lépheti át a küszöböt. Nem, még egyszer nem követi el ugyanazt a hibát. Nem esik bele ugyanabba a csapdába. Megtanulta a leckét, egy életre. A szívét örökre bezárta, előtte. Elhatározta, minden erejével azon lesz, hogy kitörölje az emlékeket. Hogy többé ne fájjon, többé ne bánthassa senki. Úgy érezte, ott belül megfojtja az az érzés… Az a furcsa, idegen érzés. Igen, ez az. Kitörli az emlékeket. Egész egyszerűen fogja őket, összetépi, összegyűri, megtapossa, és kihajítja az ablakon, hogy vigye a szél olyan messzire, amilyen messzire csak tudja. Sokszor elbizonytalanodott, és gyakran volt határozatlan, de ezt az egy dolgot most egészen biztosan tudta. Tudta, hogy nem akar emlékezni. Tudta, hogy soha többé nem akarja őt újra látni. Soha. Mert még soha nem érzett ilyet. Még soha életében nem haragudott annyira senkire, mint amennyire most rá…