Holnap véééégeeee! Igaz, hogy nagyon be fogok égni, mert alig tudom a tételeket, de no problem! A 441 pontom már megvan, annál már se kevesebb, se több nem lehet. (És nem is kell, remélhetőleg.) Szóval a holnapnak a beégésen kívül, meg azon, hogy Enyingi meg fog semmisíteni a szemeivel, és örökre én leszek a történeteiben szereplő lány, “A lány, aki nem tanult az érettségire”, semmi tétje nincs, hahaha. Hurrá! Juppijé!
Amúgy félek.
Megint itt. ^^
Hanyagolom a blogot, a fotózást, az olvasást. Mindent, amit amúgy szeretek/nék csinálni. Nincs időm, rohanok, szét vagyok esve, szenvedek a mától, és azért esedezek, hogy túléljem a holnapot…szóval életem egy izgalmas szakasza zajlik épp. Pontosan.
Persze ennyire nem tragikus a helyzet, csak szeretem túlreagálni. Valójában csak elegem van a téli depresszióból, a lucskos-latyakos időből, a szürkeségől. Elegem van a suliból, az érettségiből, a nyelvvizsgából. Túl akarok lenni már mindenen. :( Nem lehetne ezt a pár hónapot átugrani esetleg…?
Nem vagyok ám ennyire elviselhetetlenül nyügös… :)
Időközben megkezdődtek a végzős év eseményei. Elkészült a tablóképünk, yuppi. :) Minél többször nézem, annál inkább nem tetszik, úgyhogy inkább nem is publikálom. :D Volt szalagavatónk is. A kosztümünk brutálisan ronda lett, sebaj. A műsorunk tanárparódia volt, ami meglepetésemre/ünkre a vártnál nagyobb sikert aratott. :) Utána meg buliztunk egy “fergetegeset”…ugyebár… :P Lillával jártunk BKF nyílt napon, belezúgtunk a suliba teljes mértékig. Bárcsak… :( IKEA pihe-puha ágyain kiterülve tervezgettük a közös albérletet, és egy szupertitkos tervet is kieszeltünk, ami majd csak július végén lesz nyílvános. Aztán pár napja feladtam a jelentkezési lapokat is. Nem titkolom, BKF és BGF jelentenék a teljes boldogságot, persze van még egy “mentőszak” is, biztos ami biztos alapon. Szóval tele vagyok álmokkal és vágyakkal, és tervekkel, és célokkal…
(…és el is fogom őket érni!! Sikerülnie kell. ^^)
♥ Pár kép a szalagavatóról:
És én itt most be is fejezném ezt a postot. Lőjetek le, ha legközelebb is a suliról merészelek írni. Köszi, köszi.
Megvan a Canon már vagy másfél hónapja, és mégis alig használtam még. (Még neve sincs.) Kicsit bűntudatom van, hogy küzdés és mindenfajta erőfeszítés nélkül a kezembe pottyant az a dolog, amire már nagyon régóta vágytam, és mintha meg sem becsülném, csak porosodik az asztalomon.
Persze mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem “holdsütéses” délután érnék haza minden nap, mikor már se erőm, se kedvem, se időm nincs fotózni, ráadásul lámpafénynél nem is szeretek.
A suli nem csak időhiányt okoz, de ráadásul még ki is öli az emberből a kreativitást. A legutolsó darabig. Régen volt technikaóránk, barkácsoltunk, fúrtunk-faragtunk, ragasztottunk, varrtunk, hajtogattunk, rajzoltunk, festettünk. Mikor kisebb voltam verseket írtam, novellákat írtam, dalszövegeket fordítottam, rajzoltam, éjjel-nappal Photoshopoztam. Most? Semmi. És ez mind hiányzik.
Úgyhogy ezennel megígérem: minden héten feltöltök legalább egy képet flickr-re. És nem csak selfeket. És kerülöm a tükröket. És kreatív leszek. És ha ezt valaki értékelni fogja, és bármifajta feedback érkezik, akkor majd nagyon örülök. Nagyon.
És ha időm engedi, írok majd ide. Hátha olvassa valaki Ákoson, anyumon és bátyámon kívül is. :)
És még egy utolsó dolog: MOME nyílt napján felbuzdulva szeretnék készíteni egy videot és megszerkeszteni. Kipróbálni, milyen is az.
Hát most ennyi.
Annyi mindenről akartam írni ezalatt a 2-3 hónap alatt, de mindig elmaradt. Még nyáron se írtam rendesen, pedig akkor aztán volt időm, és lett is volna miről…
Időközben szeptember lett, megkezdődött a suli, gimis éveim utolsója. Végzős lettem – végre! ;) Hogy merre tovább? Pest a cél, vacilálok a turizmus és a média között. Turizmussal többre mennék, média jobban érdekel. Nagyobb gond, hogy mindkét szakon magasak a pontok, nehéz bekerülni. Éppen ezért szántam rá magam, hogy ráhajtok az örök gondot okozó, legleglegutáltabb tantárgyamra, a németre – és megszerzem a középfokú nyelvvizsgát még érettségi előtt (+35 pont…). Hálleluja. :/ Cross your fingers for me!
Szeptember 15-én ünnepeltük 3. évfordulónkat Ákossal. ^^
5 nappal utána pedig betöltöttem a 19-et, amit egy csaknem 1,5 hétig tartó betegeskedéssel ünnepeltem meg. Jellemző. :P Buli elmaradt, barátnők elfelejtettek…hát van ez így. :( Azért akinek számítottam, az megköszöntött, amit én nagyon nagyra is becsülök. Köszönöm. <3
Lett új telefonom, amit imádok, mert senkinek sincs ilyen. ^^
Október elején megérkezett az új fényképezőm. Mint az Olympust, ezt is Drew küldte nekem, mivel ő Nikonra váltott, és ez számára feleslgessé vált. Ezer köszönet érte!
Canon EOS 450D. Aaaaahhhh...! Nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, mert az első képek sikertelensége kicsit elkeserített, de másodikra abszolút szerelem. Ránézel egy ilyen gépre, és csak annyit gondolsz, hogy "egy ilyen profi fényképezővel csak szép képeket lehet csinálni". Aztán próbálgatod, és rájösz, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ebbe a csapdába estem bele, bár volt már DSLR a kezemben nem is egyszer, most, hogy a sajátommal kattintgattam méginkább egyértelművé vált számomra, hogy gyakorlás nélkül nem lesznek szép képek. Bele kell tanulni, kitapasztalni. De azért már megyeget. Szeretem. :)
22-én megkezdődött az őszi szünet. Annyi leckét adtak fel, hogy már csütörtök délután elkezdtem megírni őket, pénteken folytattam, nagyon büszke voltam magamra...a baj csak az, hogy a péntek délutánnal el is tűnt belőlem ez a hirtelen jött buzgóság, úgyhogy megint minden az utolsó hétvégére maradt. Okos fejem... :P
A múlt hétvégét meg Pesten töltöttem Ákossal. Az új albi a Ráday út szomszédságában van, igen jó kis környéken. :) Voltunk az Állatkertben (ami eddig kimaradt az életemből, de most nagyon tetszett), a Halászbástyán (detto), meg este megnéztük az ünnep alkalmából tricolorba öltöztetett Parlamentet.
Vegyünk két embert, és egy gimis tanórát. Az egyik – nevezzük X-nek – elfirkálgat, eltanulgat más órákra, dumálgat, röhögcsél – nem figyel. A másik – legyen Y -, ha nem is teljes erőbedobással, de legalább valami vázlatra hasonlító dolgot gyárt, figyel, csendben ül, és ha az órán netán mégse sikerülne tökéletes jegyzetet alkotnia, akkor azt később lemásolja egy nála szorgalmasabbról. X nem.
Dolgozat napja. X nevetgélve közli, hogy semmmmmit nem tanult, meg sincs neki az anyag. Y legalább 3x elolvasta az anyagot, tanult, úgy érzi sikerülni fog. Mutat X-nek valamit a füzetben, aki erre úgy néz rá, mint aki még életében nem látott olyat: “Úristen, az meg micsoda?? Baszkiii…”. A dolgozat után Y kicsit bizonytalan bár, de lelkiismerete tiszta, hogy ő megtett érte mindent, még akkoris ha amúgy nem érdekli őt se a tárgy. X jókedvűen kijelenti, hogy reméli azért a 2-es meglesz.
Kiosztják a dolgozatot. Y-nak 4-es lett, örül neki.
X is megkapja.
Az is 4-es.
X: 76%
Y: 75%
…
Life’s unfair.
Volt egyszer egy osztály…
Tudja mindenki, hogy az élet nem lesz se több, se kevesebb tőle, nem vérre megy a harc, ez csak egy diákdiri. Mégis megéri küzdeni, hiszen a jó ég tudja mióta csak erre készülünk már. Hajnalig tartó ajándékgyártások, plakátfestések, óra alatt alapzajul szolgáló, ide-oda rohanó színesceruzák hangja, újságszerkesztés, szponzorok keresése-kutatása, egy felejthetetlen videóforgatás, rohangálás kellékekért, folyamatos fejtörés, hogy mit hogyan, merre, mikor. Szombati korán kelések, egy közös Cél érdekében, hogy a műsor igényes legyen, látványos, a szokványostól eltérően valami új, valami más… Nagyképűség ide vagy oda, mi tudjuk az igazságot. Tudjuk, hogy amikor kiálltunk az aula közepére, akkor valami megváltozott. Valami örökre összekötött minket, ahogy akkor és ott együtt táncoltunk, együtt bíztattuk egymást egy-egy vidám tekintettel, ujjongással, kacsintással…együtt mosolyogtunk a közönségre, és a közönség visszamosolygott ránk, egymáshoz csapódott a sok tenyér, lelkes kiáltásra nyitódott a sok száj – olyan hangosan, olyan buzdítóan, mint utána egyszer se… A lényeget csak mi tudjuk, és nem is kell másnak tudnia: sikerült tökéleteset alkotnunk. Sikerült úgy táncolnunk, mint még soha előtte. Nem vagyunk táncosok (legalábbis nem mindenki :), de erre az 10 percre mindenki igazi KánKán lánnyá vált. Az eredmény pedig lehet igazságtalan, lehet csalás, lehet tévedés, de akár lehet igaz is…akkor is csak az számít, amit mi gondolunk: hogy a legtöbbet mi nyertük ezzel a versennyel, és az igazi győztesek mégis csak mi vagyunk…!
<3 12.K <3
“If people aren’t nice to you, they’re jealous.”
“…És soha ne feledd, hogy a legédesebb pillanatot a legkeserűbb pillanatnak köszönheted!”
“Even after a storm you’ve got to see the rainbow.”
Végre szünet. A hét 6 napjából nagyjából 6x késtem a suliból, úgyhogy egyértelműen rámfér már egy kis pihi. :P
A héten szinte minden délutánomat a városban/Árkádban töltöttem, hogy ajándékok után rohangásszak. Néha elegem volt a tömegből, de azért úgy általánosságban szeretek vásárolni (és nem csak akkor, ha magamnak kell…) és megérte, mert így legalább már mindennel készen vagyok. :) Jó, csak majdnem mindennel. Azért a sütés és a takarítás még hátravannak.
Csütörtökön voltam megint színházban, Lizával, az Isten pénze főpróbáján. Szegény Dunai Tamás (Scrooge – a főszereplő) influenzásan játszott, de ettől eltekintve nagyon tetszett a darab. Szép volt, főleg így karácsony előtt.
A suli tök laza volt, igaz még írtunk 1-2 dogát, de az órák többsége beszélgetéssel ment el. Ami néha, bármily meglepő, de még a rendes óráknál is unalmasabb tud lenni, komolyan mondom. Azért pénteken már feltaláltuk magunkat, feldobta a hangulatot, hogy a csajok rendeltek 2 családi pizzát az osztályba. :D A szombati nap elment fotózkodással. Tipikus kás képek készültek… :P A karácsonyi műsor évről-évre egyre silányabb lesz, ahelyett, hogy meghozná a kedvem az ünnepekhez, inkább elveszi. Megint semmi története nem volt, az egész az énekkarról szólt. Persze, szépen tudnak énekelni az tény, de mennyivel jobb lenne, ha végre egyszer nem ilyen templomi “Ave Maria”-kat kéne hallgatnunk hanem mondjuk a Jingle Bell Rock-ot…? Nah mindegy, legalább délre végeztünk, este meg beültünk a csajokkal a Bellagioba koktélozni. :)
Állítólag nem lesz fehér karácsonyunk. Kéremszépen, tavaly se lett bejelentve, hogy az lesz, és mégis milyen szép volt mikor Szenteste kinéztünk az ablakon és szakadt a hó és minden fehér volt…! Úgyhogy én azt mondom, a remény hal meg utoljára. Bármi lehet, még van 3 nap. :)
Az elmúlt 1-2 hét alatt két fotópályázatra is neveztem, próba szerencse alapon. :)
Az egyik nem kifejezetten fotópályázat, bármit (weboldal, program, játék, video, kép) lehetetett rá küldeni, ami számítógéppel készült. Én személyszerint Photoshoppal szerkesztett képekkel neveztem, nem tudom ezek mennyire illenek majd a többi nevező pályamunkái mellé, de egy próbát mindenképp megért. A díjkiosztó ünnepség december 5-én lesz, úgyhogy gondolom november végére lesz már valami eredmény. Majd meglátjuk…
A másik nem más, mint a suliban meghirdetett természetfotó pályázat, amit tavaly elszalasztottam. Max 3 képpel lehet nevezni, bármilyen témában, ezek elvileg ki lesznek állítva az aulában. Szakmai- és közönségszavazatok alapján döntik majd el, hogy melyik képeket díjazzák. Ha jól tudom, november 14-én lesz a díjkiosztó ünnepség. Reménykedem… :)
Hát igen, van pár olyan óránk, amin már képtelen vagyok figyelni, és inkább firkálgatok. Legalább mostanában kreatívabb vagyok, és nem csak szivecskéket meg virágokat… ;P
