Megérkeztem Pécsre, süt a nap, mintha nyár lenne, és a város még mindig szép. Jó egy kicsit nem otthon és nem Pesten lenni. I’m lovin’ it.
Holnap ismét meghódítom Pécs városát, juhé. :) Fő küldetésemként a lehető legjobban lefárasztom Danit (bocsi :D), aminek köszönhetően feltöltődök jókedvvel, hogy energikusan kezdhessem majd a pesti hetet. Mert ez nem állapot, hogy vasárnap óta csak punnyadok itthon, és még ahhoz sincs kedvem, hogy végignézzek egy filmet… A mai AdrisDancsis tali (ami amúgy szupi volt :) <3) hatását is csak addig éreztem, míg le nem ültem a gép elé. Miután hazaértem, még elmentem futni (amitől holnap meg fogok halni…szegény vádliiim), ráadásul a vacsit is kihagytam, mert hát ha már egyszer futás, akkor legyünk teljesen egészségesek (legalább egy napig), ergo nincs késő esti kajálás…csak víz. Utána viszont visszajött ez a furcsa semmilyen kedvem, és nem tudom mitől lehet, mikor nincs is okom arra, hogy rosszkedvű legyek. Na de mindegy is, holnapra elmúlik. Hiszen meghódítom Pécs városát, juhé! ^^
Augusztus. Március. Tizenhét. Tizenhét, tizenhét, tizenhét. 17. Szeretem a tizenhetest.
Annyira járnám már az örömtáncot, csak még nem merem. Annyira a nyakába ugranék már, csak még nem lehet. Fránya-fránya kilométerek!
Még soha életében nem érzett ilyet. Mit tenne, ha egy nap szembejönne vele az utcán? Elsétálna mellette. Ha felé integetne? Nem venné észre. Ha a kapualjban várna rá? Hátat fordítana. Ha felhívná? Nem válaszolna. Ha írna neki egy üzenetet? Törölné. Ha vissza akarná kuncsorogni magát az életébe? Száz lakatra zárná az ajtót előtte. Igazából mindezt már meg is tette. Hiába kopog, ez a kapu többé már nem nyílik ki a lábai előtt. Többé nem lépheti át a küszöböt. Nem, még egyszer nem követi el ugyanazt a hibát. Nem esik bele ugyanabba a csapdába. Megtanulta a leckét, egy életre. A szívét örökre bezárta, előtte. Elhatározta, minden erejével azon lesz, hogy kitörölje az emlékeket. Hogy többé ne fájjon, többé ne bánthassa senki. Úgy érezte, ott belül megfojtja az az érzés… Az a furcsa, idegen érzés. Igen, ez az. Kitörli az emlékeket. Egész egyszerűen fogja őket, összetépi, összegyűri, megtapossa, és kihajítja az ablakon, hogy vigye a szél olyan messzire, amilyen messzire csak tudja. Sokszor elbizonytalanodott, és gyakran volt határozatlan, de ezt az egy dolgot most egészen biztosan tudta. Tudta, hogy nem akar emlékezni. Tudta, hogy soha többé nem akarja őt újra látni. Soha. Mert még soha nem érzett ilyet. Még soha életében nem haragudott annyira senkire, mint amennyire most rá…
♫ Been up all night
Staring at you
Wondering what’s on your mind
I’ve been this way
With so many before
But this feels like the first time
You want the sunrise
To go back to bed
I want to make you laugh
Mess up my bed with me
Kick off the covers
I’m waiting
Every word you say I think
I should write down
I don’t want to forget
Come daylight
Happy to lay here
Just happy to be here
I’m happy to know you ♫
- I wish time would stop right now, that it would stay this way forever.
- They say if you slow your breathing, time slows down.
/Mr. Nobody/
Éppen jókor. Amikor kellett. Se túl korán, se túl későn. Zuhantam, ő pedig elkapott. Azóta figyel, szemeivel hozzám beszél. Egyszerű szavak, mégis oly sokat jelentenek.
Most minden nyugodt. Az idő nem áll meg, de nem is sürget. Türelmesen várja a mikort.