*• Lloret de Mar •*

Holaaa! Ismét itthon. :(
 

16-án reggel indultunk a bécsi reptérre, 6-an, mint tavaly Siófokra. Ez volt a második repülőutam, kevésbé volt izgi (fáradt voltam és nem ablak mellé szólt a jegyem), de azért élveztem ezt is. :) A barcelonai reptérről vonattal jutottunk el Barcelona Sants-ig, onnan Blanes-ig, majd busszal Lloret. Így megúsztuk az utat úgy 6 €-ból. Nagynehezen este 7 körül végre odaértünk a szállásra, ami egy 5. emeleti apartman volt, tengerpartra néző terasszal, fél percre a strandtól. Vicces, hogy már első este 3-szor ránkszóltak, hogy túl hangosan beszélgetünk a teraszon, és reggelre kaptunk egy figyelmeztető levelet, hogy “No more night life inside the apartman or you will get out.” Később szerencsére nem volt probléma…

 

Másnap végre, életemben először fürödhettem a tengerben! ^^ Nagyon-nagyon szép volt, tiszta, sós… :D A tengerpart apró kavicsos, a hullámok partravetősdizésre alkalmasak. ;) Egyik nap elmentünk banánozni (egy 8 személyes hosszúkás gumihajót húz a motorcsónak), hát hihetetlen jó élmény volt, örülök, hogy nem hagytuk ki! Egyszer borultunk, de az kellett is. :) Strandolás után általában sétáltunk egyet. Bejártuk a strand 2 végét, amerre ilyen sziklásabb helyek vannak, és meseszép kilátás a tengerre; rengeteget keveregtünk a part menti sétányon, a főutcán és feljebb a városban, valamint a mögöttünk lévő szuvenírboltokkal teli utcákon (legalábbis én). Amúgy nem volt az a tikkasztó hőség, gondolom benne volt a dologban, hogy már augusztus vége van, de szerencsére jó időnk volt végig – az utolsó estét kivéve, mikor jött egy nagyobbacska vihar.

Esténként ha nem is buliztunk, azért mindig mentünk valamerre. Vagy a parton ücsörögtünk, vagy egy koktélbárban ittunk XXL-es koktélt :) vagy csak sétáltunk egyet a főutcán. Bulizni konkrétan 2x voltunk csak, ezt utólag megbántuk Ákossal, jobban ki kellett volna használnunk az időt…de hát ez van, kevés volt az 1 hét arra, hogy mindent kipróbáljunk. Legalább egyszer buliztunk egy hatalmasat a Colossosban – így az idei habpartynk is megvolt. ;) Általában 20 € egy belépő – amiért legtöbbször bent ihatsz 1 vagy 2 italt – csajoknak sok helyen ingyenes…akármennyire is igazságtalan, ez van fiúk. :)

 

A csütörtöki program egy barcelonai kirándulás volt. Közvetlen busszal utaztunk Lloretből, olyan 18 euro volt a retur jegy. Már az 1 és negyed órás buszozás után úgy szálltam le Barcelonában, hogy hányingerem van, és fázom. Később kiderült, hogy igaz felhős volt az ég, nem azért fáztam, hanem mert belázasodtam. :/ Este 10-kor indult vissza a buszunk, addigra már nagyon szenvedtem, és nagyon elfáradtam, úgyhogy nem ez volt a legjobb napom Spanyolországban…de azért persze tetszett. A város nagy részét gyalog jártuk be, 2x használtuk a helyi buszjáratokat (1,30 € egy jegy), így minden belefért az időnkbe, amit terveztünk. Először a Gaudi-házakat néztük meg, persze csak kívülről. Hundertwasser után nem annyira tetszettek, de azért érdekesek voltak. :) Utána a Sagrada Familiához sétáltunk. Ettől is többet vártam, ahhoz képest, hogy eddig ha Barcelonát említették mindig ‘az a sok tornyú magas templom’ volt, ami a nevezetességek közül megjelent a szemem előtt. A daruk nagyon elcsúfítják, és szerintem direkt nem fejezik be. Ezután a Güell-parkot néztük meg, sétáltunk benne egy kisebbet, tetszett. Onnan lebuszoztunk a főutcára, a La Rambla-ra. Hát ezt sem így képzeltem el. Szűkebb még a győri Baross útnál is, és van rajta 50x annyi ember, moccanni nem lehet, pad, kiülős kávézó, vendéglő sehol. És nem értem miért kell a kisállatkereskedőknek is úgy kipakolni a beketrecezett állatokat, mintha kb képeslapokat árulnának. :/ Jah, és az élőszobrok…elég kiábrándítóak voltak azok is. Némelyiknél semmi fantáziát nem láttam, meg folyton mozogtak. Az olasz utcákon jobbak voltak. :) Apropó olaszok…nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy különbség van köztük és a spanyol emberek között. Eddig kb egy szinten volt a szememben a két nép, azt hittem hasonlóan nyíltak, de nem, most rá kellett jönnöm, hogy az olaszok sokkal barátságosabbak és közvetlenebbek. És a spanyolok nem tudnak angolul…! Nahh, végül a kikötőnél kötöttünk ki, hehe. Végigsétáltunk a parton, aztán beültünk kajálni a PittaHut-ba. xD Ettünk finom gyros-tál-szerűséget. És megint franciáknak néztek minket… Kaja után még jött egy fárasztó séta a város belseje felé, a Font Magica-hoz. Na, az nagyon tetszett, tök szép volt. Szívesen leültem volna és végignéztem volna, csak menni kellett a buszra.

 

A hazaút érdekesen történt, eléggé paráztunk, hogy mi van ha nem érjük el a repcsit. Reggel 9-kor indult a gép Barcelonából, tehát 6-7 körül már ott kellett volna lennünk a reptéren. Utolsó este derült ki, hogy nincs olyan korán busz, tehát kénytelenek leszünk taxizni. Csakhogy egyik taxis sem akarta elvállalni az utat, vagy nem tudtak angolul, vagy nem tudom mi volt a probléma, de nagyon nehezen sikerült elrendezni, hogy reggel jöjjön értünk 2 taxi. Végül sikerült, és fejenként 40 €-ból “megúsztuk” az utat, és problémamentesen hazajutottunk.

Visszamennék. Igazából akárhova, ha nem is Lloretbe, Olaszországba, akkor akár a Balcsira is vagy a Mátrába, csak mehessek mégmégmég. Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak, olyan jó volt. :(

/Árakat azért írtam, mert az utazás előtt tapasztaltam, hogy hiába keresünk neten, semmi ilyen jellegű információt nem lehet találni, max nagynehezen fórumokban. Tehát hátha valakinek szüksége lesz rá, és rátalál a blogomra, és akkor köszöni szépen… :) /

5 thoughts on “*• Lloret de Mar •*

  1. Barca helyett neked is Lloretben kellett volna maradnod Balázzsal, a leirtak alapján semmit nem vesztettél volna.:/

    1 hét kevés, 2 hét után meg nem biztos hogy olyan fílinges lenne a hely, persze hülye lennék nem ottmaradni.

    Szerintem nem lehet általánosítani, hogy az olaszok jobbak mint a spanyolok. Spanyolokról sztem azért irod ezt, mert a bazárosok nem olyanok mint amit elképzelnél, lehet ha fél életed egy lyukban töltenéd te is unnád, egyébként gondolj azokra az emberekre, akik pl. segítettek Barcában, az idős házaspár, vagy a csaj aki utánunkjött bicajjal csak hogy segítsen, vagy a banánosokra.. nem lehet általánosítani. Olaszoknál is vannak jó fejek, de ugyanúgy bunkók is, minket pl. Velencében kinézett a pincér mert magyarok vagyunk.

    Lehet a bazárosok is jófejek lennének, csak éppen fingod nincs miről beszélnek:P

  2. Mi az, hogy otthon kellett volna maradnom?! :P ÉN nem vagyok olyan hülye, hogy ha egyszer külföldön járok ne használjak ki minden lehetőséget, hogy a lehető legtöbb helyre eljussak… Arról nem tehetek, hogy fizikailag nem voltam a topon Barcelonában.

    És nyugi, nem szóltam le a spanyolokat, csak leírtam az idei nyár alapján kialakult véleményemet. :) Azért elhiheted, bármelyik országban szivesen eléldegélnék…

  3. Szűkebb a győri Baross útnál..:) ez LoL! 2 szélén az autóút és azok járdái is a La Rambla része ám, én pont így képzeltem el, mellesleg vagy 1km hosszú. Ugye utólag milyen jó, hogy nem vonattal meg 2 átszállással kellett szenvedni 5 Euro-val olcsóbbért, hanem közvetlen buszjárat “house to house” ? :P A visszautazás meg poén volt, mert mi végig abban a hitben voltunk, hogy Ti néztetek utána hogy jutunk oda meg vissza, aztán kiderült h mégsem és semmi info. Ha előbb kiderül, volt 7személyes közvetlen transzfer féláron, így viszont izgibb volt az utsó éjszaka:P Jó kis nyaralás volt, igen élveztük, csak azt sajnálom h beaches fotók nem nagyon készültek, de majd ha benne vagy Photoshoppal összehozhatnánk vmit :D Pusszancs és várom a képeket !! ;-)

  4. Hát akkor Te így képzelted el, én meg nem így. Lehet, hogy a Baross út hülye példa volt, de akkoris láttam már a La Rambla-nál szebb/jobb sétálóutcákat. :) És mégegyszer hangsúlyozom, hogy Barcelonában NEM VOLTAM A TOPON! :P
    Nem tudom miért éltetek abban a hitben…igaz keresgéltünk neten, és tőlünk származott hogy Blanes-ig kell menni meg stb, de menetrendet nem találtunk, úgyhogy nem kell ránk fogni. Lényeg, hogy mindenki hazaért épségben. :)
    Strandon lazulós képeket én is hiányolom, meg eleve kevés van közös. :/ Képeket majd valahogy eljuttatom, báár a Photoshopos beszólásod után ki tudja… :P

  5. Azért éltünk abban a hitben, mert amikor a szobán ment vitázás, mondtam h miért nem a transzfer meg az oda-vissza útról beszélünk inkább és Ákos írta h Ti már utánanéztetek..és nálam ez azt jelenti h nem csak felületesen. Ennyi:)

    Jah, aki Lloretbe készül, annak hadd spóroljak meg 10 perc kattintgatást:
    http://www.renfe.es Aeroport-Sants, majd Sants-Blanes (vonat 4,60 Eu)
    http://www.lloretdemar.org/lloret-de-mar-blanes-center_80_3_19_0_1.html Blanes-Lloret és vissza (busz 1,35Eu) /visszaefelé a reptérre ajánlott 7 személyes transzfer minibusszal jönni 20Eu/ vagy integethettek az autópályán a szomszéd taxiban ülő haveroknak némi felárért:P:P

    Mert ugye “Google a barátod..” ;-)

    Az utolsó éjszakás full stresszt leszámítva eszméletlen jó nyaralás volt!! Várjuk a képeket, ha még szabad kérnem vmit ezek után… XD

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>