Talán nem is tudsz róla, talán külön élvezed.
Talán a markodban kuncogsz csillogó szemekkel, hogy éljen, megint egy lány, aki odavan érted. Belenézel a tükörbe, és büszkén kihúzod magad, mert tudod, hogy valakinek így vagy jó, ahogy vagy. Önbizalommal tölt el a tudat, hogy valaki gondol rád, bárhol vagy.
Mert annak a valakinek állandóan eszébe jutsz…és tudod mi a legrosszabb? Az, hogy reménykedik. Esze hiába ismételgeti szüntelenül, hogy nincs értelme, felesleges, mindhiába, hagydafrancba… Valahogy mégsem megy neki.
Persze mondom, lehet, hogy nem is tudsz róla. Lehet, hogy fogalmad sincs arról, hogy mennyire tönkreteszed, pusztán azzal, hogy vagy. Mert ez a legrosszabb. Hogy csak félig vagy. Krémes fagyira vágyik, helyette csak egy üres tölcsért tart a kezében. S igaz már rég nincs forróság, még mindig azt várja, hogy megteljen.
De tudod mit? Nem kell tudnod, nem kell megértened. Vagy ha tudod, akkor is elfelejtheted.
A lényeg annyi, ha eddig nem kellettem, most már ne is kelljek.
Mert mi vagyok én, hogy futok utánad, mikor nem is kergetnek…
2o11 egy új kezdet.
Nélküled.